5p
Amerika ugyan ismét nagy lesz, de a bolygónak hatalmas pofont jelent Trump csütörtöki beszéde, ahol bejelentette: kilépteti az Egyesült Államokat a párizsi klímaegyezményből.
Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Ház rózsakertjében 2017. június 1-jén bejelenti, hogy kilépteti az Egyesült Államokat a 2015 végén Párizsban aláírt nemzetközi klímavédelmi egyezményből. Fotó: MTI/AP/Pablo Martinez Monsivais

Ahogy arról már korábban is írtunk, Donald Trump még a G7-csúcson pendítette meg annak a lehetőségét, hogy kiléptesse országát a 2015-ben nagy nehezen megkötött párizsi klímaegyezményből. A Twitter-huszár politikus végül nem csak kedvenc oldalán, de a Fehér Ház Rózsakertjében egy beszédben is elmondta végső döntését: valóban felhagynak a globális felmelegedés elleni harccal, mivel úgy látja, hogy az egyezményben foglaltak túlságosan ártalmasak lennének az amerikai gazdaságnak és az ottani lakosoknak.

A mostani döntés értelmében így az Egyesült Államok június elsejétől nem támogatja tovább pénzben az egyezményt, és nem költ tovább az adófizetők pénzéből az egyezménnyel létrehozott Zöld Klíma Alapra sem. Trump egyébként a kampánya során és utána is többször jelezte, hogy több más politikustársával együtt nem hisz a globális felmelegedésben, szerinte ez ugyanis egy „hoax”. A bejelentés egyébként a hivatalos Facebook-oldalon is követhető volt, Donald Trump beszéde 32 percnél kezdődik:

Egy nemzet érdeke a világé felett

Trump beszédében amellett, hogy leszögezte a kiválás szándékát, hozzátette annak lehetőségét, hogy ismét csatlakozzanak majd később, amennyiben jobb feltételeket tudnak kínálni. Az elnök meglátása szerint ugyanis minden nemzetnek egyenlően kellene megosztania egymás között a terheket és a felelősséget is, meglátása szerint Amerika ugyanis túl sokat költött a klímaváltozás elkerülésére (attól függetlenül, hogy gazdasági teljesítménye nagyobb, mint az összes többi tagállamé együttvéve).

Történelmet írt Amerika

Az Egyesült Államok egyébként negyedikként csatlakozik azon országok közé, akik nem vesznek részt a megállapodásban. Előttük Szíria, Nicaragua és Oroszország jelezte, hogy nem kívánnak részt venni a párizsi klímaegyezményben foglaltak betartásában.

Emellett az energiapolitikába foglaltak miatt milliónyi munkahely megteremtésétől esne el az ország, így a kiléptetéssel valójában a kampányígéreteinek tesz eleget: annak, hogy Amerika, különösen az amerikai munkások érdekei legyenek az elsők. Egy felmérésre hivatkozva leszögezte, hogy 2040-ig összesen 6,5 millió állás szűnne meg az iparban, amennyiben érvényesítik a párizsi klímaegyezményben foglalt előírásokat. Emellett különösen nagy károkat szenvedne a szénipar, amely jelenleg az amerikai energiatermelés egyharmadát adja, és továbbra is Amerika a világ legnagyobb energia előállítója.

A helyi patásördög: Obama

Ellenségkép nélkül persze nem lenne kerek a sztori, Trump így rögtön elődjére, Barack Obamára mutogatott beszédében, meglátása szerint a volt elnök rosszul tárgyalt és csak „elkeseredettségből" írta alá a végső megállapodást, amely így az Egyesült Államokra nézve hátrányos lett, s más országokat juttatott előnyökhöz. Hozzátette azt is, hogy miközben Kína is benne van az egyezményben, továbbra is ők a világ legnagyobb szén-dioxid kibocsátói, és várhatóan azok is maradnak 2030-ig. Az, hogy Kína az elmúlt években egyre többet tett a saját kibocsátásának csökkentéséért, és hogy rohamosan terjednek az elektromos autók az országban, persze kegyesen nem ejtett szót.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Ház rózsakertjében 2017. június 1-jén bejelenti, hogy kilépteti az Egyesült Államokat a 2015 végén Párizsban aláírt nemzetközi klímavédelmi egyezményből. Forrás: MTI/AP/Pablo Martinez Monsivais

Barack Obama persze nem váratott sokáig a válasszal, röviddel Trump bejelentése után élesen bírálta a kilépést. Úgy fogalmazott, hogy a Trump-kormányzat a kilépéssel "elutasítja a jövőt". A volt elnök továbbra is meggyőződését fejezte ki, hogy az amerikai államok, az amerikai városok és az amerikai vállalatok fokozni fogják erőfeszítéseiket "a bolygó megvédése" érdekében.

Fellázadtak az Államokban

A döntést követően sorban jelentek meg a különböző szenátorok, politikusok és befolyásosak véleményei, és úgy tűnik, Trump közelében is egyre többen támadják az elnök döntését. Pittsburgh polgármestere (a városé, amivel példaként dobálódzott Trump, mint ami fontosabb mint a bolygó maga), Bill Peduto például továbbra is tiszteletben tartja a klímaegyezményt. A demokrata párti politikus erre reagálva közölte: inkább Párizs, mint Washington felé fordul, vagyis inkább ért egyet a párizsi klímaegyezménnyel, mint a washingtoni döntéssel. Pittsburgh polgármestere mellett a massachusettsi Boston, New York és a louisianai New Orleans polgármesterei tettek hitet a párizsi egyezmény mellett, de kiállt mellette New York, Washington és Kalifornia kormányzója is – érdekesség, hogy egytől-egyig demokrata politikusok.

A vezető republikánusok egy része persze állást foglalt Trump mellett, Paul Ryan, a képviselőház elnöke „kimunkálatlan megállapodásnak” minősítette az egyezményt. Mitch McConnell, a szenátus republikánus frakciójának vezetője megtapsolta az elnököt és kormányzatát, Lindsey Graham dél-karolinai szenátor szintén mellette tette le a voksát. Támogatta továbbá Rick Perry energetikai miniszter és Joe Manchin nyugat-virginiai demokrata párti szenátor is. A nagy vállalatvezetők közül azonban többen is felhördültek, a Tesla vezetője, Elon Musk rögtön be is jelentette, hogy kilép az elnök gazdasági tanácsadó testületéből. Elítélte a döntést a General Motors, az Egyesült Államok elsőszámú autógyártó cége is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG