1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A Fidesz elnöke szerint továbbra is az előre hozott választás lenne a megoldás Magyarország helyzetére, azonban az SZDSZ és az MDF az ország érdeke elé helyezi saját pártérdekeit
Orbán Viktor szerint továbbra is az előre hozott választás lenne a megoldás Magyarország helyzetére, azonban az SZDSZ és az MDF az ország érdeke elé helyezi saját pártérdekeit, ezért maradhat a bénult kisebbségi kormányzás - a Fidesz elnöke az InfoRádiónak adott interjújában emellett Gyurcsány Ferenc egyeztetési meghívásáról, a sztrájkokról és a Magyar Gárdáról is beszélt.

"A mi iránytűnk a változás, szerintünk az országban változásra van szükség. A legjobb az volna, ha a változás teljes körű lenne, tehát tiszta lap" - mondta a Fidesz elnöke, aki szerint, ha nincs előre hozott választás, akkor is minden változásnak örülnek. Ugyanakkor úgy vélte, hogy nem személyeket, koalíciós összetételt, hatalmat vagy paktumokat kell megváltoztatni, hanem azt politikát, amely 2004-től, a jelenlegi miniszterelnök hivatalba lépésétől kezdődően az országot végletesen legyengített és kiszolgáltatott állapotba hozta.
   
A Fidesz elnöke szerint az elmúlt három hónapban három esély is volt a változtatásra, először a parlament feloszlatása, amelyet az SZDSZ nem szavazott meg, majd az adótörvényekről és a költségvetésről szóló szavazás, aminek kapcsán előre bejelentette a kormányfő, hogy lemond, ha nem lesz meg a támogatás. Azonban - folytatta - az adótörvényeknél az MDF, a költségvetésnél pedig az SZDSZ mentette meg a kormányt.
   
"Tehát volt három esély, azonban ma, sajnos a kis pártok a parlamentben nem érdekeltek az előre hozott választásban, tehát nem érdekeltek a gyors változásban sem. Szerintem az ország érdeke elé helyezik a saját párt- és személyes érdekeiket, ezért marad a róka fogta csuka, bénult kisebbségi kormányzati helyzet, kóceráj állapot a magyar parlamentben" - mondta.
   

Orbán Viktor szerint cinizmus, hogy a miniszterelnök konzultációra hívta, miután a kormány az ellenzék összes érvét figyelmen kívül hagyva a költségvetés elfogadásával 2009-et megszorításos évvé teszi. A Fidesz elnöke erről a Hír TV Rájátszás című műsorában beszélt.
A még délben rögzített, de teljes terjedelmében csak este adásba került interjúban Orbán Viktor még lehetségesnek tartotta, hogy találkozzon Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, aki szerdán reggel telefonon hívta fel és kezdeményezett vele konzultációt. Délután azonban Szijjártó Péter szóvivő már azt közölte, hogy a Fidesz elnöke nem megy el a találkozóra. Orbán Viktor még ezt megelőzően, az interjúban úgy fogalmazott: csak olyan tárgyalásnak van értelme, ahol esély mutatkozik arra, hogy a kormányfő hajlandó újragondolni a teljes gazdaságpolitikát, mert az, amit eddig folytatott és ami megtestesül a költségvetésben, nem fogadható el.
   
"Egy ilyen tárgyalásnak akkor van értelme, de ezt majd meglátjuk a tárgyalások után természetesen, vagy ilyen megbeszélésnek akkor van értelme, hogyha a gazdaságpolitika is változik, és a teljes költségvetést, amit most fogadott el a parlament, újraírjuk egy másfajta gazdaságpolitikai logika jegyében, akkor van értelme, akkor sikeres volt, akkor érdemes volt ilyen beszélgetéseken részt venni" - jelentette ki.
   
A sztrájkokkal kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta, jó volna, ha az országban nem lenne sztrájk, de ha sztrájkokra sor kerül, akkor meg kell próbálni megállapodni, ma azonban az az abszurd helyzet alakult ki, hogy komoly sztrájkoló csoportokkal senki nem tárgyal érdemben. A pártelnök szerint ezek a sztrájkok nem egyszerűen a munkahelyi konfliktusról szólnak, hanem arról is, hogy a helyzet az országban tarthatatlan, és az emberek változást szeretnének. Mint mondta, ő maga a változást akaró emberek oldalán áll.
   
A bizalomhiány általános és mélységes, legsúlyosabb tünete, hogy eltűnt a perspektíva, a széles horizont, a hosszú távú gondolkodás - nyilatkozta Sólyom László köztársasági elnök a Heti Válasz című lapnak.
A Magyar Gárda feloszlatásáról azt mondta: a bíróság döntését nem tiszte minősíteni, a magyarországi alkotmányos rend fontos része, hogy ezekben az ügyekben a bíróságokat döntési jog illeti meg, és ezt tudomásul kell venni. A Fidesz elnöke ugyanakkor hozzátette: nem gondolja, hogy egy bírósági ítélettel meg lehet változtatni, "azt az altalajt, azt a valóságot, amelyből kisarjadnak az egyébként frusztráltságból, dühből, elégedetlenségből fakadó, az alkotmányos rendszeren magukat kívülre helyezni akaró mozgalmak". Szerinte ez a politikusok dolga.
   
A Fidesz elnöke úgy vélte, rossz vita alakult ki: a kormány ahelyett, hogy a bűnözés ellen harcolna, valójában "a nem létező magyar fajgyűlölet ellen harcol", minden roma embert potenciális áldozatnak tekint, és a magyarokat megvádolja azzal, hogy romagyűlölők, fajgyűlölők. A másik oldalon pedig a radikálisok azt mondják, hogy a romák genetikailag kódolva vannak arra, hogy bűncselekményeket kövessenek el, ezért ők sem a bűncselekmények ellen harcolnak, hanem a romák ellen - tette hozzá.
   
Szerinte itt a Fidesznek az a dolga, hogy világossá tegye: Magyarországon törvényességnek és rendnek kell lennie, hogy minden magyar ember bőrszínre, származásra, anyagi helyzetre való tekintet nélkül úgy érezze, megilleti a védelem joga.

Orbán nem fogadja el Gyurcsány meghívását
A többség az MSZP-t és a Fideszt is elzavarná
Sólyom: többségi kormányra van szükség
MDF: képmutató és gyáva a magyar politika
Gyurcsánynak januárban újra 2006 lesz
Orbán levenné a fedőt a fazékról
Orbán és Gyurcsány orosz rulettje
Orbán félrenyomott: nekiment az MDF a Fidesznek

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG