1p
Az Arab Pénzügyi Alap 65 millió dolláros kereskedelmi hitelt szervez Egyiptomnak az arab országok központi bankjai, más pénzintézetei és saját maga részvételével - ezt jelentették be a 22 tagú arabközi hitelintézet értekezletén Abu-Dhabiban. A hitel célja megkönnyíteni Egyiptom kereskedelmét az arab országokkal.

Az összeg azonban eltörpülni látszik az egyéves politikai zűrzavar okozta gazdasági kár mellett. Egyiptom folyómérlegének hiánya a mostani pénzügyi év első kilenc hónapjában 11 milliárd dollárra ugrott, ez több mint kétszerese az egy évvel korábbinak, mert elapadt a tőkebeáramlás - emlékeztetett a Reuters hírügynökség.

Egyiptom sok forrásból szeretne támogatást, de a politikai bizonytalanság nagy akadály. Februárban 500 millió dollárt kért az ország az AMF-től és az Afrikai Fejlesztési Banktól, később egymilliárd dollárt a Világbanktól és 660 millió dollárt az Európai Uniótól, de egyelőre nincsenek megállapodások. Egyiptom gazdasági növekedése idén 2 százalék alá lassul a tavalyi 2,5 százalékról - mondta az egyiptomi központi bank elnöke vasárnap a Reutersnek. Arra a kérdésre, hogy mi a lassulás oka, tömören és részletek említése nélkül így felelt: "Zajlik a forradalom".

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvétózhatta volna Ukrajna hitelét Orbán Viktor – meglepő, ki beszélte le erről
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 08:37
Félrehívták egy kicsit az uniós csúcs sorsdöntő pillanataiban.
Makro / Külgazdaság Ilyen még soha nem történt a magyar kereskedelemben
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 07:47
Csökkent a terminálok száma – de miért?
Makro / Külgazdaság Mélypontok közelében tántorog a jen
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 06:19
Hiába volt a kamatemelés?
Makro / Külgazdaság Olyan történt a Penny, a Lidl, és az Aldi üzleteiben, amit idén még nem tapasztaltunk
Kollár Dóra | 2025. december 22. 05:37
Árcsökkenést tapasztaltunk a diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Visszaestek a Kínába irányuló külföldi működőtőke-befektetések
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 17:30
Kínában az év első 11 hónapjában 7,5 százalékkal esett a külföldi működőtőke-befektetés (FDI) értéke éves összevetésben, miután az első 10 hónapban 10,3 százalékos csökkenést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság Így várták Oroszországban, és kisebb is lett
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 16:40
Az orosz jegybank pénteken az elemzői várakozásokkal összhangban 16,5 százalékról 16,0 százalékra csökkentette az irányadó jegybanki kamatot.
Makro / Külgazdaság Majdnem vétózott Brüsszelben Orbán Viktor – miért engedte át az Ukrajnának szánt hitelt mégis?
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 13:59
Felvetődött benne a gondolat, de nem akart mindenkivel szembekerülni. Brüsszelben értékelte az uniós csúcsot a magyar miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság A japán jegybank 30 éves csúcsra emelte a kamatokat, további szigorítást jelzett
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 13:40
A Japán Jegybank (Bank of Japan, BOJ) pénteken 30 éve nem látott szintre emelte az irányadó kamatokat, újabb mérföldkőhöz érve a több évtizedes, rendkívül laza monetáris politika és a közel zéró hitelköltségek felszámolásában.
Makro / Külgazdaság Szombattól tele is kérhetjük?
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 12:41
Még olcsóbb lesz a tankolás – már akinek.
Makro / Külgazdaság Meglepő, ki kaszálta el az orosz vagyon elvételének tervét Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 10:57
Nem a magyar és nem is a belga miniszterelnök verte be az utolsó szeget a jóvátételi hitel koporsójába.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG