6p

Milliárdos forgalmú cégek tulajdonosai is kaptak vissza nem térítendő állami milliókat a Magyar Turisztikai Ügynökségtől a vendégházaik szépítésére. Zuhanykabin és kukatároló is közpénzből épül.

Mindig lehet újabb és újabb érdekességet találni a kormányzati felügyelet alatt álló Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által indított, összesen 300 milliárd forintos Kisfaludy hotel- és panziófejlesztési program pályázati nyertesei között. Megírtuk már, hogy Mészáros LőrincSimicska Lajos vagy Puch László panziója vissza nem térítendő állami támogatást kapott, ezúttal is csokorba szedtünk néhány különlegességet.

A Kisfaludy-pályázatok 2020-as nyertesei között találjuk például a Graviso Kft.-t, amely 3 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott a Kastélykert vendégház csinosítására. A debreceni székhelyű cég egyelőre még nem lendült bele teljesen az üzeletbe, hiszen 2019-ben kétmillió forintos forgalma volt, amiből 92 ezer forint veszteség jött össze. Ellenben minden esély adott a dinamikus fejlődéshez, hiszen a cég ügyvezetője és tulajdonosa Frommer Lajos, de lánya, Frommer Dóra is tulajdonos.

Nem túl ismert, de Frommer Lajos milliárdos nagyvállalkozó. Ő a tulajdonosa például a Farmmix csoportnak, benne a hajdúböszörményi Farmmix Kft.-nek, amely 2016 óta stabilan 6 milliárd forint feletti forgalmat bonyolít, 2019-ben például 6,3 milliárd forint árbevétele volt, amiből 189 millió forintos profit jött össze. Fő tevékenységi körük a különböző növényvédő szerek, vetőmagvak és műtrágyák nagykereskedelme.

Frommer Lajos nyilatkozik, hogy az osztalékfizetés a társaság fizetőképességét nem veszélyezteti, és nem sérti a hitelezők érdekeit sem

- olvasható a májusi taggyűlési jegyzőkönyvben. Az osztalék pedig 185 millió forint lett.

Szintén Frommer Lajos az egyik tulajdonosa az gödöllői Agrosol 2000 Kft. nevű cégnek, amely tavaly 958 millió forintos forgalom mellett 71,6 millió forintos nyereséggel zárt. Lánya, Frommer Dóra pedig azzal vált ismertté, hogy 2016-ban az állami földárverések során a Hajdú-Bihar megyei Ebesen 189 hektárt vett, amiért 963 millió forintot fizethetett ki.

Többször megírtuk már, hogy az Orbán-kormány olyan szálloda vagy panziófejlesztéseket finanszíroz közpénzből, amelyek tulajdonosainak minden bizonnyal akadna saját forrása is a beruházásra. Hogy pontosan hol van a Frommer-család Kastélykert vendégháza, amire 3 millió forintot kaptak, azt nem lehet pontosan tudni, de a Graviso Kft.-nek van egy fióktelepe Bózsván.

Várépítők előnyben

Ennél sokkal nagyobb összeget kapott a Ráskó Birtok Kft., a cég ugyanis 81,3 millió forintból alakíthat ki vendégházat Taliándörögdön. A cégnek tavaly még nem volt bevétele, de itt is jó esély van a dinamikus fejlődésre, hiszen az egyik tulajdonos Szencz Lajos, aki egyben az SZ-L Bau Kft. tulajdonosa is. Ennek az építőipari cégnek természetesen már sokkal jobban megy: tavaly 2,2 milliárd forintos forgalom mellett 109 millió forintos profitnak lehetett örülni. A tulajdonosok pedig éltek is a lehetőséggel és 100 millió forint osztalékot vettek ki a vállalkozásból. A cég főleg Tapolcán aktív, de mostanában inkább várakat építenek. Például 

a nagyvázsonyi Kinizsi-vár kivitelezési feladataira vonatkozó vállalkozási szerződést Dr. Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos jelenlétében Glázer Tamás a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és Szencz Lajos az SZ-L BAU Építőipari és Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója 2020. május 26-án írták alá

- olvasható a NÖF oldalán. A sümegi püspöki kastélyt pedig 1,8 milliárd forintból renoválják a Dunántúli Magasépítő Kft.-vel közösen. Utóbbi cég kevésbé ismert, pedig 50 százalékban a Pannon Speed Zrt. a tulajdonosa. A Talentis Group Beruházás-szervező Zrt. pedig tavaly januárban tett bejelentést a Gazdasági Versenyhivatalnál (GVH), hogy egyedüli közvetlen irányítást szerzett a Pannon Speed Pro Vagyonkezelő Zrt. felett. A vagyonkezelő Pannon Speed a tulajdonosa a ZÁÉV Építőipari Zrt.-nek és annak szintén építőipari tevékenységet végző leányvállalatainak. A Talentis Group Zrt. a felcsúti milliárdos nagyvállalkozó, Mészáros Lőrinc érdekeltsége, a háromtagú igazgatóságot Mészáros három gyereke alkotja.

Harmadik példánk pedig csak azért lehet érdekes, hogy mi mindent lehet ma közpénzből megvalósítani. 

Montem vendégház Magyarország legmagasabban fekvő településén, a Felső-Mátra természetvédelmi területén található, igazi hegyi hangulatot nyújtva. Vendégházunk a mátraszentisváni sípályával szemben található. 7 darabb felsőkategóriás szobával rendelkezik

- mutakozik be a valóban csodálatos vendégház. A tulajdonos Telinvest Kereskedelmi Kft. 28 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott, ez a projekt 70 százalékos támogatását jelenti. Azt is részletesen közlik, hogy mire fordították a pénzt:

  • a főépület fürdőszobáiban (7 darab) zuhanykabin kialakítása biztonsági edzett üvegből
  • a főépületben található vendégszobák ajtóinak cseréje hangszigetelt ajtókra
  • a szobák és közösségi terek bútorzatának fejlesztése, bővítése, további belső design elemek tervezése, beszerzése, elhelyezése mindkét épületben
  • a kis apartman ház belső festése és belső burkolatainak cseréje
  • a kis apartmanház külső hőszigetelése, burkolása vörösfenyővel
  • fa-, és kukatároló kiépítése
  • konyha klimatizálása
  • belső vendégfogyasztás nyilvántartó rendszer fejlesztése

A kormány szerint a Kisfaludy-pályázatokkal nincs semmi probléma: Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára szerint nem politikai szimpátia alapján, hanem kizárólag szakmai alapon dől el az, hogy kik kapnak turisztikai fejlesztési támogatást. Ezeket a fejlesztéseket ugyanis magyar emberek hajtják végre, magyar embereknek adnak munkát, a magyar turizmus és a magyar gazdaság bővüléséhez járulnak hozzá.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Bárki is nyer vasárnap, gyorsan el kell kerülnie az újabb uniós eljárást
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 17:22
Fontos határidő érkezik a választások után: májustól már nem csak a jogállamisági eljárás, hanem a túlzottdeficit-eljárás oldaláról is fenyegetheti Magyarországot az uniós fejlesztési források teljes blokkolása. Bármelyik politikai erő is kerüljön hatalomra, az új kormánynak szembe kell néznie a választási osztogatás költségvetési következményeivel.
Makro / Külgazdaság Hatalmasat ugrott az amerikai infláció
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 15:30
Jelentősen gyorsult az infláció az Egyesült Államokban: márciusban 3,3 százalékra emelkedett az éves pénzromlás üteme a korábbi 2,4 százalékról – derül ki a friss adatokból. Az elemzői várakozások is hasonló szintet jeleztek, 3,3 százalékos értékkel számolt a piac.
Makro / Külgazdaság Brutálisan elszállt a költségvetési hiány március végére
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 12:36
Tavaly 11 hónap alatt sem adódott össze akkora államháztartási hiány, mint az idei év első három hónapja során. Csak a márciusi, egy hónapos hiány 1313,6 milliárd forint volt. 
Makro / Külgazdaság Elhalasztja az orosz olaj tilalmáról szóló rendelet bemutatását az Európai Unió
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 11:16
A jogszabály-tervezetnek most nincs elég politikai támogatása, ezért nem április közepén mutatja be az Európai Bizottság az orosz olaj importtilalmáról szóló uniós rendelettervet. Ez egyértelműen Magyarország és Szlovákia pozícióját erősíti.
Makro / Külgazdaság Nagyot csökken a dízel piaci ára szombaton: eljött a fordulat?
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 10:52
Bruttó 25 forinttal csökken a dízel literenkénti piaci ára szombaton, de pénteken még 810 forintos átlagáron tankolhat, akinek nincs magyar rendszáma. A benzin ára is lefelé mozog.
Makro / Külgazdaság Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:38
Az utolsó hetekben nagyon sokan indultak meg a várható győztes irányába – értékelte az eredményeket Pulai András, a Publicus vezetője.
Makro / Külgazdaság Megkérdezték a magyarokat, jobban élnek-e, mint négy éve – mutatjuk a válaszokat
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:01
Épphogy kettesre értékelték az Orbán-kormány teljesítményét a válaszolók a 21 Kutatóközpont felmérésében. Többen mondták azt, hogy rosszabbul élnek, mint négy éve, mint azt, hogy nem változtak az életkörülményeik.
Makro / Külgazdaság Az egész világ megszenvedi az iráni háborút?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 19:22
Vészjósló az IMF előrejelzése.
Makro / Külgazdaság Hormuzi-szoros: veszélyes precedens lenne a legújabb iráni ötlet?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:15
Az ENSZ nem tartja jó ötletnek.
Makro / Külgazdaság Donald Trump is bosszankodhat az amerikai GDP miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:55
Kellemetlen meglepetés az amerikai gazdaságból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG