3p

Pest megye viszont csak az ötödik a sorban, mégis nagyobb szigorral jártak el az itt lakókkal szemben, mint máshol.

A rendelkezésre álló területi és járványügyi statisztikák alapján kiszámoltuk, hogyan alakult a fertőzöttség a fővárosban és a megyékben az eddig eltelt mintegy három hónapban. Azt vizsgáltuk meg, hogy mennyi igazolt koronavírusos eset jutott százezer lakosra. Az operatív törzs által közölt esetszámok mindenkit tartalmaznak, akiknél igazolták a vírus jelenlétét, azokat is, akik már meggyógyultak, és azokat is, akiket sajnos elvesztettünk.

Fertőzésszámok megyénként a június 13.-i állapot szerint (Forrás: koronavirus.gov.hu)
Fertőzésszámok megyénként a június 13.-i állapot szerint (Forrás: koronavirus.gov.hu)
Nem meglepetésre Budapest áll az élen ebben az összevetésben, a főváros után Komárom-Esztergom és Zala megye következik.

Pest megye viszont csak az ötödik helyen áll ezen a listán (Fejér megye is megelőzi), ami annyiban feltétlenül érdekes, hogy az operatív törzs sokáig egy lapon említette a fővárossal, mint az ország egyik gócpontját, és ennek megfelelően tartották fenn a korlátozó intézkedéseket azt követően is egy kis ideig, miután a többi megyében részlegesen megtörtént a feloldás.

A Pest megyével szemben gyakorolt szigor az esetszámok alapján valóban igazolható is lenne, de ha figyelembe vesszük a lakosságszámot is, akkor azt kapjuk, hogy Pestnél voltak, vannak rosszabb helyzetben lévő megyék is. A törzs döntésében vélhetően szerepet kapott, hogy a főváros környéki településeken nagyobb a népsűrűség, mint a távolabbi vidékeken, így a fertőzés kockázata is nagyobb, mint az elszórtabban lakott tájakon.

Íme, a lista (százezer lakosra jutó esetszám, a KSH 2020-as megyei lakossági adatai és az operatív törzs megyei bontású esetszámai alapján):

  • Budapest: 110
  • Komárom-Esztergom: 99
  • Zala: 98
  • Fejér: 90
  • Pest: 45
  • Csongrád-Csanád: 29
  • Nógrád: 27
  • Veszprém: 19
  • Győr-Moson-Sopron: 18
  • Baranya: 11
  • Borsod-Abaúj-Zemplén: 10
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg: 8
  • Somogy: 7
  • Vas: 7
  • Tolna: 6
  • Heves: 5
  • Hajdú-Bihar: 5
  • Jász-Nagykun-Szolnok: 4
  • Bács-Kiskun. 4
  • Békés: 4

Ha csak az esetszámokat vizsgálnánk, akkor Bács-Kiskun megelőzné például Heves megyét, ám mivel többen élnek a déli megyében, ezért lakosságarányosan mégis jobb helyzetben vannak. De Vas megye is hátrébb kerülne, sokáig ott tartották nyilván a legkevesebb esetszámot Békés mellett. Nógrád megye a gyérebben lakottak közé tartozik, így az egyébként nem a csúcsfertőzött térségek közé sorolható esetszámával is előre került listánkon.

Érdemes még kiemelni, hogy a lista elején olyan megyéket találunk, amelyek egyben az ország ipari központjai is, mint Fejér, Komárom vagy Pest (és természetesen a főváros). Emiatt a negatív gazdasági hatások - az óvintézkedések miatt csökkenő termelés - is erősebben érhették az országot, mintha más eloszlása lett volna a fertőzésnek.

A lista végén pedig az agráriumban erősebb, szórtabb lakosságú déli és keleti - vagyis az alföldi - megyék helyezkednek el.

Természetesen a százezer lakosra jutó esetszámok sem mondanak el mindent a járványhelyzet súlyosságáról, azt az adott megye egészségügyi ellátórendszere - a rendelkezésre álló kapacitás, a géppark fejlettsége - is meghatározza. Ez a számítás mégis pontosabb képet ad arról hogy mekkora kockázatnak voltak, vannak kitéve a megyék lakosai.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG