2p

A szakbizottság vizsgálódni érkezett volna.

Tunézia megtiltotta az Európai Parlament külügyi bizottsága (AFET) küldöttségének, hogy belépjen az országba - tájékoztatott az uniós parlament csütörtökön.

A szakbizottság arról tájékoztatott, hogy delegációjának látogatása egy korábbi, 2022. áprilisi tunéziai tényfeltáró missziójának folytatása, azt követen, hogy az EP aggodalmát fejezte ki a „demokratikus normák és az emberi jogok terén Tunéziában tapasztalható politikai visszalépés miatt”.

A szakbizottság közleményében leszögezte: elítéli a tunéziai hatóságok döntését, hogy megtiltják a küldöttség beutazását. Részletes magyarázatot követelünk. Ez a magatartás példátlan a 2011-es demokratikus forradalom óta - fogalmaztak.

A tunéziai Sousse bazár. Fotó: Depositphotos
A tunéziai Sousse bazár. Fotó: Depositphotos

Közölték ugyanakkor, hogy az EP-bizottság továbbra is készen áll a párbeszédre. Kiemelték: „ragaszkodnak” a kritikus kérdésekről folytatott párbeszédhez, majd emlékeztettek: az Európai Parlament mindig jóváhagyta a Tunéziával megkezdett átfogó együttműködési menetrendet, beleértve a demokrácia megerősítését és a pénzügyi támogatást is, amint arról a felek EU-Tunézia társulási megállapodásban megállapodtak.

Meggyőződésünk, hogy - amint azt az EU 2021 júliusa óta kéri - a tunéziai szörnyű gazdasági és társadalmi helyzet, amelyet tovább súlyosbít a humanitárius válság, sürgősen átfogó nemzeti párbeszédet tesz szükségessé - fogalmaztak, majd hozzátették: e nélkül Tunéziában a stabil politikai és gazdasági fejlődés kilátásai továbbra is borúsak maradnak.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Foci-vb: ünneprontók ünnepe
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 08:28
Két rendkívül unalmas mérkőzésen Marokkó és Franciaország jutott elsőként a legjobb nyolc közé az Egyesült Államok 250-ik születésnapján.
Makro / Külgazdaság Elárulta a szakértő, hogy miben a legerősebbek és a leggyengébbek a magyar cégek – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. július 4. 10:24
A magyarországi kis- és középvállalkozások szakmai tudása kiemelkedő, de hatékonyságuk alapján az európai uniós mezőny alján találhatók – mondta el a Privátbankárnak adott interjúban a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója. Fehérváry Tamást az Ipar Napjai szakkiállításon arról is kérdeztük, hogy az új kormányzati ciklusban hogyan lehetne átalakítani a támogatott hitelek rendszerét, ami részben már el is indult, a Széchenyi Kártya Program likviditási célú hiteleinél ugyanis eltörölték a 3 százalékos kamatplafont.
Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG