1p
Gyakorlatilag adócsalással vádolja a nagy hazai sörgyártók szervezete a kisüzemi sörfőzdéket.

A Lex Heineken bejelentése óta a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete körbeturnézta a magyar sajtót azzal, hogy ők évek óta piacra jutási nehézségekkel küzdenek, piaci súlyuk miatt ugyanis a nagy vállalatok olyan szerződéseket kötnek a vendéglőkkel, kocsmákkal, éttermekkel, hogy a kisüzemek nagyon nehezen jutnak be ezekre a helyekre.

A nagyvállalatokat képviselő Magyar Sörgyártók Szövetsége szerint azonban nagyon furcsa, hogy az egyesület által publikált 3 százalékos piaci részesedés után csak e mennyiség töredékének megfelelő jövedéki adót fizettek be tavaly, ezért a NAV-hoz fordulnak.

Az MSSZ-nek adatot szolgáltató nagy hazai sörgyártók 6,1 millió hektoliter sört értékesítettek tavaly a magyar piacon. Ennek 3 százaléka mintegy 180 ezer hektolitert tesz ki, azonban a hivatalos adatokból az derül ki, hogy a sörgyártó kisüzemek által bejelentett és adózott mennyiség ennél jóval kisebb lehetett - írja a Világgazdaság.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ígéretes számok érkeztek Magyarország szomszédjából
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:39
Lassult az osztrák infláció.
Makro / Külgazdaság Baljós számok várják azt, aki péntekig vár a tankolással
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:34
Lassan újra az eltörölt védett ár környékére kúsznak vissza az üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:16
Ráadásul a kamatok is tovább csökkentek.
Makro / Külgazdaság Már 50 ezer forinttal gazdagabban nézhet tüzijátékot 400 ezer gyerek – itt van Magyar Péter bejelentése
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:41
Már meglévő jogosultságokhoz kötik az iskolakezdési támogatást. 40 milliárdot költ erre az állam.
Makro / Külgazdaság Örülhet, aki most venne fel lakáshitelt
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:41
Az OTP lépett, hamarosan mehetnek utána a többiek is.
Makro / Külgazdaság Hajnalig gyűrték egymást a német kormány pártjai, itt van, mire jutottak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:14
Átírják a személyi jövedelemadó rendszerét is.
Makro / Külgazdaság Átírja a Magyar-kormány a közbeszerzések rendszerét – már hatályba is lépett az új rendelet
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:46
Jóváhagyási eljárás jön, vizsgálják majd a pályázók tényleges tulajdonosait és alvállalkozóit is.
Makro / Külgazdaság Irdatlan pénzek ömölhetnek a vasútfejlesztésbe idehaza, de nem csak az számít, hány új jármű érkezik
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:16
A magyar vasút előtt az elmúlt évtizedek legnagyobb járműmegújítási programja állhat. Az elöregedett járműállomány cseréje és a jelentős uniós források egyszerre teremtenek lehetőséget a közösségi közlekedés színvonalának javítására és a hazai ipar fejlesztésére. A következő évek egyik meghatározó gazdaságpolitikai kérdése ugyanakkor nem csupán az lesz, hogy hány új vasúti jármű érkezik Magyarországra – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb elemzésében.
Makro / Külgazdaság Újabb személycseréről döntött Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:03
Két fontos ember ment, egy jött szerda éjjel.
Makro / Külgazdaság Berobbant az állampapírpiac
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 17:21
A második negyedévben az állampapír piacot kimagasló aukciós kereslet és jelentősen csökkenő hozamok jellemezték. Mindezek eredményeképp az első félév végére az időarányos mértéket meghaladó volumenben teljesült az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) erre az évre vonatkozó finanszírozási terve.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG