2p
Kalkulátor még nincs, a tájékoztató levél hamarosan érkezik. Sokféle lehetőség közül választhatnak a betéti társaságok és egyéni vállalkozások.
Fotó: MTI

A nyugdíjasok mellett 17,5 ezer evás vállalkozás is küldeményre számíthat szeptemberben, melynek feladója szintén a kormány lesz. A levélben arról tájékoztatják az adóalanyokat, hogy milyen más lehetőségeik vannak a vállalkozásuk működtetésére, mivel a jelenleg használt adónem, az eva az év végével kimúlik a jövő évre szóló adócsomag értelmében - írja az mfor.hu.

Ehhez a tájékoztató levél mellett más segítséget is ígért nyár elején a szaktárca, ám a számításokat megkönnyítő kalkulátort egyelőre nem találni a Pénzügyminisztérium honlapján. Pedig Izer Norben adózásért felelős államtitkár a június eleji tájékoztatón érdeklődésünkre részletesen kifejtette, milyen feladatok várnak idén az evásokra.

Lehet, hogy a kalkulátor hiánya, még inkább a nyári szabadságok miatt, de egyelőre nincs nagy tolongás a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz bekötött ügyfélkapun, illetve ügyfélszolgálatokon: míg nyár elején 18 074 evás vállalkozást tartott nyilván a NAV, szeptember 2.-án 17 504 adóalanyt. A különbség 570, vagyis a nyár elején még evázó vállalkozások mindössze 3,15 százaléka döntött már úgy, hogy átvált egy másik adónemre (illetve nem lehet kizárni, hogy voltak megszűnő vállalkozások is).

Sokáig azonban nem lehet késlekedni a döntéssel, hamar itt az év vége. Az majd a szeptemberre ígért levélből derül ki, hogy pontosan mi is a menetrend az átállás során. Azokat a vállalkozásokat, amelyek nem jeleznek a NAV felé a határidőig, automatikusan besorolják vagy a személyi jövedelemadó, vagy a társasági adó alá. A többiek viszont válogathatnak a lehetőségek közül, ideértve a kisadózó vállalkozások tételes adóját, illetve a kisvállalati adót. Utóbbi a kft.-k számára jelenthet jó megoldást, előbbi a betéti társaságoknak, egyéni vállalkozásoknak. Arra a szakértők nem számítanak, hogy nagyobb számban szüntessék meg vállalkozásaikat az evások, mert egy működő cég mindig érték.

Nyilván le is kell majd zárni az evás korszakot egy bevallással, erre vonatközó kérdésünkre korábban azt mondta Izer Norbert, hogy erre az év végén leadandó záró bevallás lesz majd erre alkalmas.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG