3p
Megölték a koszovói szerb politika egyik nagy alakját.

Lelőtték Oliver Ivanovic vezető koszovói szerb politikust kedden az észak-koszovói Kosovska Mitrovicában - közölte a koszovói és a szerb sajtó.

Belgrád erre reagálva bejelentette: mégsem ül tárgyalóasztalhoz Brüsszelben, hogy a két ország kapcsolatának rendezéséről tárgyaljon.

A mérsékelt politikusnak tekintett Oliver Ivanovicra ismeretlen tettesek lőttek rá kedd reggel 8 óra után néhány perccel, amikor pártjának épületébe akart belépni. A férfit hasba lőtték, kórházba szállítása után meghalt - erősítette meg a koszovói sajtó értesülését Shyqyri Syla, a város főügyésze a Koha Ditore című pristinai napilapnak.

Elítélt háborús bűnös

A 64 éves Ivanovicot 2016-ban az Európai Unió jogi és igazságügyi missziójának (EULEX) bírósága háborús bűnök, egyebek mellett gyilkosság miatt kilenc év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, tavaly azonban a koszovói fellebbviteli bíróság az ügy újratárgyalását rendelte el. A koszovói politikus 33 hónapot töltött előzetes letartóztatásban, később házi őrizetben volt.

Több mint egyéves szünet után kedden folytatódott volna a Szerbia és Koszovó viszonyát rendező párbeszéd, a felek már el is utaztak Brüsszelbe, ám a merénylet hírére a szerb delegáció lemondta a megbeszélést, és visszatért Belgrádba. A háromnaposra tervezett találkozón az eddig megbeszéltek gyakorlati alkalmazásáról, a koszovói szerb kisebbségi önkormányzatok közösségének létrehozásáról, a mozgásszabadságról, az igazságszolgáltatásról, valamint energiaügyekről lett volna szó.

Kitörhet a káosz

A küldöttséget vezető Marko Djuric, a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának a vezetője terrorista cselekménynek nevezte a koszovói szerb politikus meggyilkolását, amelynek célja szerinte az volt, hogy Koszovó szerbek lakta északi részén fejetlenséget okozzon, és a Szerbiában, valamint a Koszovón élőket összeütközésekbe taszítsa.

Az utóbbi napokban többször is megfenyegették Szerbiát - jelentette ki Marko Djuric, majd hozzátette: egyrészt Kadri Veseli koszovói házelnök beszélt arról, hogy amennyiben a szerbek vissza akarják szerezni Koszovót, akkor háború lesz, másrészt arról is hír érkezett, hogy albán szélsőségesek akartak szerb kolostorokra támadni az ortodox karácsony idején, a nemzetközi közösség mégsem reagált ezekre a hírekre. Leszögezte: bárki is áll a gyilkosság mögött, legyen az albán vagy szerb, felelnie kell tettéért.

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de ezt Belgrád azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is sajátjának tekinti a többségében albánok lakta területet. Észak-Koszovóban körülbelül 50 ezer szerb él. Belgrád és Pristina között 2013-ban kezdődött a kapcsolat normalizálását célzó párbeszéd, ám ez mindeddig kevés eredménnyel járt, noha ez a feltétele mindkét ország európai integrációjának.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
Makro / Külgazdaság Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:49
Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj ügyéről is szó volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol kollégánk, Dobos Zoltán volt az egyik meghívott vendég.
Makro / Külgazdaság Pattanásig feszült hangulat volt az EU-csúcson
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:44
Heves vita alakult ki az uniós állam- és kormányfők csütörtöki brüsszeli találkozóján az autózásra és az épületek fűtésére kiterjedő kibocsátáskereskedelmi rendszer miatt. Magyarország több más tagállammal együtt legalább két évvel elhalasztaná az új szabályozás bevezetését, ezt azonban az országok többsége elutasította.
Makro / Külgazdaság Érezhetően nőtt a bérek vásárlóereje
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:31
Augusztusban 740 600 forint volt a bruttó, míg 519 900 forint a nettó átlagkereset Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a bruttó bérek 8,4, a nettó keresetek pedig 10 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. Az inflációt is figyelembe véve a reálkeresetek 8,6 százalékkal nőttek.
Makro / Külgazdaság Már látszik, mikor vezetheti be Magyarország az eurót
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 07:41
Akár 2032-ben csatlakozhat Magyarország az euróövezethez az Eurasia Group londoni elemzői szerint. A közös valuta bevezetéséig azonban jelentős költségvetési kihívásokkal kell szembenéznie az országnak: az idei hiány megközelítheti a GDP 8 százalékát, miközben az államadósság is tovább emelkedhet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG