4p
A britek gyorsan letámadnák az új amerikai elnököt, hogy biztosítsák a pozíciókat.
Donald Trump republikánus párti elnökjelölt kampánygyűlésén beszél a Virginia állambeli Ashburnben 2016. augusztus 2-án. (MTI/EPA/Jim Lo Scalzo)

Vasárnapi brit sajtóértesülés szerint a brit uralkodó már jövőre állami látogatásra hívná Donald Trumpot, az Egyesült Államok januárban hivatalba lépő következő elnökét. A The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lap kormányzati forrásai szerint a brit kormány "titkos fegyverként" igyekszik bevetni az állami látogatás jelentette rendkívüli megtiszteltetést, annak érdekében, hogy szoros kapcsolatokat építhessen ki az új amerikai elnökkel.

Csak ketten jöhetnek

Az állami látogatásra Londonba érkező külföldi államfők - jóllehet a meghívandók listáját a kormány javaslata alapján állítják össze - hivatalosan II. Erzsébet királynő vendégei, és az uralkodó valamelyik rezidenciáján, rendszerint a londoni Buckingham-palotában vagy a főváros nyugati határában fekvő ősi királyi birtokon, Windsorban laknak londoni tartózkodásuk három napján. A protokoll szerint évente legfeljebb két külföldi államfő részesülhet ilyen meghívásban. A The Sunday Times forrásai szerint a brit kormány elsősorban azt próbálja elérni, hogy Trump hivatalosan is támogassa a brit-amerikai szabadkereskedelmi megállapodás megkötését a brit EU-tagság megszűnése utáni időszakban.

Teperni kell, ha partnerek akarnak lenni

Barack Obama jelenlegi amerikai elnök a brit EU-tagságról tartott - a kilépést pártolók győzelmével végződött - júniusi népszavazás előtt nyíltan arra biztatta Nagy-Britanniát, hogy maradjon az Európai Unió tagja. Áprilisi londoni látogatása során Obama gyakorlatilag kizárta, hogy az EU-tagság megszűnése esetén Nagy-Britannia gyorsan kedvezményes kereskedelmi megállapodásra juthatna az Egyesült Államokkal, kijelentve: Washington az EU-val folytatott kereskedelmi tárgyalásokra összpontosítja figyelmét, Nagy-Britannia pedig "a sor végére kerül", ha távozik az unióból.

Trump azonban már az amerikai elnökválasztási kampányban hangsúlyozta, hogy ha bejut a Fehér Házba, akkor Nagy-Britannia "nem a sor végére, hanem a sor elejére kerülne" az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmi tárgyalásokon.

Nem fenékig tejfel

Donald Trump és a kormányzó brit Konzervatív Párt vezető tisztviselői között mindazonáltal az amerikai elnökválasztási kampány idején több, komoly feltűnést keltő pengeváltás is lezajlott. David Cameron, az előző brit miniszterelnök - aki a brit EU-népszavazás után lemondott - a múlt év végén "megosztónak, ostobának és tévesnek" nevezte Trump azon nem sokkal korábbi kijelentését, hogy London egyes városnegyedeibe a rendőrök sem mernek bemenni, mert félnek a helyi radikális muszlim közösségektől.

Az ügyben annak idején megszólalt Boris Johnson, London volt polgármestere, a jelenlegi brit külügyminiszter is, kijelentve: ő csak azért nem megy be New York egyes városnegyedeibe, mert valós a kockázata annak, hogy ott összefut Donald Trumppal. A Scotland Yard külön nyilatkozatot tett közzé, amelyben leszögezte, hogy amit Trump mondott a londoni rendőrség és a muszlim közösség viszonyáról, "az nem is állhatna távolabb a valóságtól".

Trump kijelentetése után petíció indult, amelynek kezdeményezői követelték az amerikai milliárdos kitiltását Nagy-Britanniából. A petíciót 568 ezren írták alá, és a felhívásról januárban jelképes vitát is tartottak a londoni alsóház képviselői, de Trumpot nem tiltották ki Nagy-Britanniából; az ilyen jellegű döntések a brit törvények alapján a mindenkori brit belügyminiszter személyes jogkörébe tartoznak. Akkoriban Theresa May, a jelenlegi brit kormányfő volt a belügyminiszter.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG