3p

Nagyok a különbségek az idei bérmegállapodásoknál, a legtöbb helyen azonban a 10 százalékot is meghaladja az emelés mértéke. A minimálbér emelése miatt összecsúsznak a bérek, ahol nem emelnek elég nagyot, sztrájk jöhet.

A minimálbér-emelés miatt borul a teljes rendszer

A Világgazdaságnak Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke az MTI szemléje szerint elmondta, hogy a vállalatok nincsenek könnyű helyzetben, a bérfeszültség elkerülése miatt ott is emelniük kell, ahol a munkavállalók a két minimálbér között vagy az átlagbér körül keresnek. A minimálbér és a garantált bérminimum idei, csaknem 20 százalékos emelésével ugyanis sokan elvesztették korábbi bérelőnyüket.

Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke úgy látja, hogy idén is az alacsony fizetési kategóriákban keresők járhatnak a legjobban, emiatt ismét a bérek összecsúszásának veszélye fenyeget. A bérdinamikát ráadásul a munkaerőhiány is hajtja. A statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint novemberben csaknem 4,7 millióan dolgoztak Magyarországon, ezzel új foglalkoztatási csúcs született - írja a lap.

Illusztráció: Privátbankár.hu
Illusztráció: Privátbankár.hu

10 százalékos reálbér-emelkedés jöhet

A legnagyobb szakszerveti szövetségek szerint a bérmegállapodások a nyolc százaléktól 17-18 százalékig terjedő emelést tartalmaznak. Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke szerint az emelések miatt reális, hogy a tavalyi 4 százalék körüli szint után idén a reálbérek növekedése a 10 százalékot is meghaladja.

Van, ahol sztrájkra készülnek

A lap emlékeztet, nem mindenhol zökkenőmentes a bérmegállapodás megkötése. Szentgotthárdon, az Opel gyárában sztrájkbizottságot kellett felállítani.

"Ahol meg tudtunk állapodni az elmúlt hetekben, ott a munkáltató is belátta, hogy mindenféleképpen két számjegyű béremelkedésre van szükség, különben elveszíti a munkavállalóit" - nyilatkozta Székely Tamás.

Palkovics Imre úgy látja, hogy abban a fizetési kategóriában, amelyet az idén utolért a garantált bérminimum, nem feltétlenül várható hasonló mértékű emelés, annak ellenére sem, hogy nemzetgazdasági szinten több mint 500 milliárd forintot meghaladó adócsökkentést kaptak a cégek. Emiatt szerinte itt még bőven lesz dolga az érdekképviseletnek, hangsúlyozva, hogy a munkavállalóknak is nyomást kell gyakorolniuk. Főleg mert a magas infláció még ezeknek az érdemi béremelkedéseknek a jelentős részét is "leharapja" - fogalmazott a munkástanácsok elnöke.
 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG