2p
Sokkal jobban teljesített a gazdaság a tavalyi negyedik negyedévben, mint amire az előzetes adatok alapján számítani lehetett.

A görög statisztikai hivatal (ELSTAT) hétfőn kiadott második becslése szerint Görögország hazai összterméke az októbertől december végéig tartó három hónapban szezonális kiigazítással 0,1 százalékkal növekedett az előző negyedévhez képest, éves összehasonlításban pedig 0,8 százalékkal esett vissza. Az első becslésben még 0,6 százalékos havi, illetve 1,9 százalékos éves zsugorodás szerepelt.

Nőtt a fogyasztás

A tőkeberuházások 20,4 százalékkal növekedtek a harmadik negyedévben az előző negyedévhez képest, miközben a fogyasztás 0,4 százalékkal bővült. Az export 0,4 százalékkal csökkent, az import viszont 11 százalékkal növekedett.

Éves összevetésben a fogyasztás 0,1 százalékkal mérséklődött, míg a tőkeberuházások 5,7 százalékkal növekedtek. A kivitel 8,8 százalékkal, a behozatal pedig 12,5 százalékkal esett vissza.

Éves szinten a harmadik negyedévben 1,7 százalékkal esett vissza, míg a másodikban 0,9, az elsőben pedig 0,4 százalékkal növekedett a görög gazdaság. Negyedéves összevetésben január-márciusban stagnált, április-júniusban 0,3 százalékkal gyarapodott, július-szeptemberben viszont 1,2 százalékkal csökkent a görög GDP.

 


Olcsóbbak az árak az iparban

Az ELSTAT egy másik jelentése szerint Görögországban decemberben éves szinten 0,4 százalékkal növekedett a kiskereskedelmi forgalom volumenindexe, míg árbevételi indexe 0,1 százalékkal csökkent. Novemberhez képest 22,4,illetve 22,9 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom mennyisége, illetve értéke.

Az ipari termelői árak éves összevetésben 7,3 százalékkal, havi szinten pedig 3,2 százalékkal csökkentek januárban. Decemberben 7,8 százalékos éves és 3,0 százalékos havi összevetésű árcsökkenést mértek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Bezuhantak a Szegeden is jelen lévő kínai autógyár eladásai
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 14:31
Csökkentek márciusban a kínai BYD Co. és az XPeng járműeladásai az egy évvel korábbihoz képest, eközben növelte értékesítését a Li Auto és a Nio.
Makro / Külgazdaság Minimálisan csökkent a munkanélküliség az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 13:01
A vártnál több munkahely jött létre az Egyesült Államokban márciusban a mezőgazdasági szektoron kívül, miközben a munkanélküliség csökkent februárhoz képest a munkaügyi minisztérium adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Félmilliárd forinttal több jut a hungarikum pályázatokra
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 12:46
Az agrártárca 500 millió forint többlettámogatást biztosít a hungarikum pályázatokra – jelentette be az agrárminiszter húsvéthétfőn közösségi oldalán.
Makro / Külgazdaság Főleg a marketingesek használják a mesterséges intelligenciát
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 15:15
A vállalati edukációban még jelentős tartalékok vannak.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter is beülne Orbán Viktor mellé a Védelmi Tanácsba
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 13:38
A Tisza Párt elnöke felszólította a miniszterelnököt, hogy haladéktalanul tájékoztassa a fejleményekről.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter: Megtámadták a szuverenitásunkat!
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 12:53
A külügyminiszter szerint megvédik a rezsicsökkentést.
Makro / Külgazdaság „Nem lehetetlen a hosszú élet, de tenni is kell érte” – mondja Kóka János, a Doktor24 alapító tulajdonosa
Kormos Olga | 2026. április 5. 11:31
A hosszú élet titkáról, a longevity egyszerűen vagy kicsit nehezebben megvalósítható feltételeiről beszélt Kóka János, a Doktor24 Medicina Zrt. alapító tulajdonosa a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság című konferenciáján.
Makro / Külgazdaság Részletes ábra érkezett a tojás áráról
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 09:07
Érdekesen alakult a tojás ára.
Makro / Külgazdaság Sorsdöntő adatok érkezhetnek még a választás előtt
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 08:27
Szerdán jelenik meg a fogyasztói árak márciusi adata.
Makro / Külgazdaság Irán karjaiba lökte a háború a világ egyik legnagyobb olajimportőrét
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 16:35
Az indiai finomítók 7 év után ismét olajat vásároltak Irántól, miután a közel-keleti háború leállította a szállításokat a Hormuzi-szoroson keresztül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG