5p

Az Európai Unió tagállamainak vezetői videókonferencia keretében tartott tanácskozásukon egyetértettek a koronavírus-járvány megállítását célzó korlátozó intézkedések fenntartásában és szükség esetén szigorításukban is a vírusmutációk terjedésének megállítása érdekében - közölte Charles Michel, az Európai Tanács elnöke az informális csúcsértekezletet követően csütörtökön éjjel.

Az állam-, illetve kormányfői EU-fórum munkáját irányító Michel az éjszakába nyúló tanácskozást követően tartott sajtótájékoztatón kiemelte:

az unió belső határainak nyitva kell maradniuk a belső piac működésének folyamatossága érdekében, a vírussal és minden mutációjával szembeni fellépés sikerének érdekében azonban elképzelhető a nem alapvető fontosságú utazások korlátozása.

A tagországok ez irányú intézkedéseinek összehangolása kulcsfontosságú - húzta alá Charles Michel. Elmondta: a tagállami vezetők rendkívüli jelentőségűnek nevezték az antigén gyorstesztek alkalmazásának és a koronavírustesztek eredményeinek kölcsönös elismerését, továbbá az oltási kampányok felgyorsítását szorgalmazták. Leszögezték, hogy a vakcinákat a lélekszám arányában, azonos időben kell eljuttatni minden tagállamnak. Szükség van az oltási kampány eredményeinek nyomon követésére, a tapasztalatok megosztására, illetve a tömeges oltáshoz szükséges infrastruktúra és eszközök rendelkezésre állására is. A rendelkezésre állás érdekében az oltóanyaggyártóknak tiszteletben kell tartaniuk a megállapodásokat - húzta alá.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Charles Michel, az Európai Tanács elnöke és David-Maria Sassoli, az Európai Parlament (EP) elnöke az EP plenáris ülésén Brüsszelben 2020. július 23-án. EPA/FRANCOIS WALSCHAERTS
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Charles Michel, az Európai Tanács elnöke és David-Maria Sassoli, az Európai Parlament (EP) elnöke az EP plenáris ülésén Brüsszelben 2020. július 23-án. EPA/FRANCOIS WALSCHAERTS

A beoltást igazoló, úgynevezett vakcinaútlevéllel összefüggésben a kormányfői tanácskozó fórum elnöke azt mondta, óvatos előkészületekre van szükség az ilyen igazolások jövőbeni használatával kapcsolatban. Mint közölte, a kérdésre a tagállami vezetők később visszatérnek, ugyanis csak a járvány későbbi szakaszában lehet majd felmérni, miként és milyen körülmények között alkalmazhatók az ilyen tanúsítványok. Bevezetéséhez az oltási művelet rendkívüli összehangoltságára, elismerésére, a teljes oltási folyamat szigorú ellenőrzésére van szükség - húzta alá Michel.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a sajtótájékoztatón kiemelte: a koronavírus-járvány továbbra is nagyon súlyos következményekkel jár Európában, a vírus újonnan megjelent mutáns változatai nagy aggodalomra adnak okot.

Felhívta a tagállamok figyelmét arra, hogy a vírusmutációkról és azok elterjedtségéről több információra van szükség, ezért a vírus genomjának meghatározásával kapcsolatos vizsgálok bevezetésre szólított fel. Elmondta, hogy az oltások reményt adnak a járvány elleni küzdelemben, azonban az EU-ban koncentrálni kell az oltóanyagok gyorsabb kiszállítására és a már rendelkezésre álló készletek hatékony alkalmazására. Hangsúlyozta továbbá: az unió eltökélt abban, hogy nagyobb kiszámíthatóságot biztosítson az oltóanyagok tagállamokba való szállítása és a dózisszám növelése terén.

Von der Leyen véleménye szerint a határok lezárása nem megfelelő eljárás a vírus megfékezésére, ezért célzott intézkedéseket javasolt, köztük a járványhelyzetet mutató térkép színkódjai között egy újabb - sötétvörössel jelölt - kockázati kategória bevezetését, amely azokat a térségeket jelezné, ahol kiugróan magas a fertőzöttek száma.

A koronavírus elleni oltást igazoló dokumentumokról az uniós végrehajtó testület elnöke úgy vélekedett, hogy azt több szempontból is meg kell vizsgálni, például választ kell kapni azokra a kérdésekre, hogy mennyi ideig ad védelmet az oltás, és vírushordozó lehet-e egy beoltott. Emellett jogi megfontolás alá esnek azok az esetek is, ha például valakinek nincs hozzáférése a vakcinához, vagy esetleg egészségügyi okok miatt nem oltható be. További kérdéseket vet fel a személyes adatok megfelelő kezelése - monda.

Von der Leyen megerősítette: nemsokára elengedő mennyiségű vakcina érkezik az uniós tagállamokba ahhoz, hogy a lakosság 70 százalékát védetté tegye.

Elmondta továbbá, hogy az EU létrehozta saját oltóanyag-elosztó mechanizmusát abból a célból, hogy a COVAX nemzetközi vakcinaelosztó kezdeményezésen keresztül vagy más módon az alacsonyabb jövedelmű országokba is eljusson a vakcina.

Az állam- és kormányfői értekezletet megelőzően, írásbeli eljárás útján az Európai Unió Tanácsa ajánlást fogadott el az antigén gyorstesztek alkalmazásának és a koronavírustesztek eredményeinek kölcsönös elismerésére szolgáló közös uniós keretszabályokról. A legfontosabb elemek között szerepel az antigén gyorstesztek és az RT-PCR-tesztek eredményeinek igazolása és kölcsönös elismerése mellett a szabványosított és digitalizált adatok tagállamok közötti megosztása. Az ajánlás továbbá rendelkezéseket tartalmaz egy, a jövőben esetlegesen kialakuló világjárvány kihívásainak kezelésére is. Ez egyebek mellett az antigén gyorstesztek közös listájának rugalmassá tételét írja elő annak érdekében, hogy hozzá lehessen adni vagy eltávolítani azokat a teszteket, amelyek hatékonyságát a vírusmutációk befolyásolják.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG