2p

A miniszter szerint nagyobb kockázatot jelent a gazdaság leállása, mint az egészségügyi veszély.

A járvány második hulláma Magyarországot is elérte, az egészségügy felkészült erre, van elegendő védőfelszerelés, lélegeztetőgép, kórházi ágy - közölte mai tájékoztatóján Gulyás Gergely miniszter. A Kormányinfón kifejtette, hogy a cél Magyarország működőképességének megőrzése, az iskolák, óvodák nyitva tartása, amennyiben lehetséges.

A szigorú határéllenőrzést fenn kívánja tartani a kormány, és fontosnak nevezte, hogy a lakosság tartsa be a távolságtartásra vonatkozó szabályokat.

Mindazonáltal általános korlátozó intézkedésekre nem készül a kormány (erről Orbán Viktor miniszterelnök is beszélt ma reggeli rádióinterjújában). Megemlítette, hogy a mai új fertőzésszám rekordnak számít, de jó hír, hogy tavaszhoz képest kevesebben halnak meg.  Ezt azzal hozta összefüggésbe, hogy elsősorban fiatalok fertőződnek meg, de szerinte az okok közé tartozik, hogy a vírus kevésbé mutatkozik virulensnek, mint tavasszal.

Arra nem készül a kormány, hogy kötelező erővel elrendelje a home office-t, mert "piacgazdaság van". Sőt, azt kérte a cégektől, hogy ne állítsák le a tevékenységüket, mert a gazdaság leállása jelenleg nagyobb kockázatot hordoz, mint az egészségügyi veszély. A pénzügyekről, gazdaságról szólva előbb a legutóbbi munkanélküliségi adatokat nevezte kedvezőbbnek, mint más uniós tagállamét, majd a járvány negatív gazdasági hatásainak kivédésére szánt idei 10 ezer milliárd forintos pénzühyi keret felhasználását részletezte. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG