2p

A bérek szász százalékára emelik a táppénz összegét márciusban és áprilisban Csehországban - döntött hétfőn este a cseh kormány.

Jana Malácová munkaügyi és népjóléti miniszter a kabinet ülése utáni sajtótájékoztatón elmondta: a kormány célja, hogy ezzel is ösztönözze a koronavírussal fertőzött személyeket, illetve a velük kapcsolatba került embereket az otthonmaradásra és a karanténba vonulásra. Eddig az alkalmazottak keresetük 60 százalékát kapták megbetegedésük esetén. Sokan ezért, amennyiben állapotuk nem volt súlyos, betegen is igyekeztek munkába állni, hogy elkerüljék jövedelmük csökkenését.

A kormány intézkedését kedden a képviselőház, szerdán pedig a szenátus is megtárgyalja, várható, hogy mindkét testület elfogadja, és az államfő aláírása után azonnal életbe léphet. A több mint 250 embert foglalkoztató vállalatoknál ugyanakkor már szerdától kötelező lesz a rendszeres koronavírus-tesztelés. Ezt az intézkedést a kormány eredetileg péntektől tervezte bevezetni, de tekintettel a romló járványhelyzetre, életbe lépését két nappal előrehozták. Péntektől az 50 személynél többet foglalkoztató cégeknek is kötelező lesz a tesztelés.

Szintén kormánydöntés alapján felújítják a koronavírus elleni cseh vakcina fejlesztésének munkálatait. Ezeket tavaly nyáron állították le, arra való tekintettel, hogy több külföldi cégnél előrehaladottabb állapotban volt a vakcinafejlesztés. A kormány most úgy vélte, ennek ellenére is érdemes tovább folytatni a kutatásokat.

Csehországban egy éve, tavaly március elején tört ki a koronavírus-járvány, az áldozatok száma hétfőn meghaladta a 20 500-at. Az elhalálozások napi átlaga több mint 150, a halottak napi száma legutóbb december közepén volt száz alatt. Az aktuális igazolt fertőzések száma mintegy 150 ezer.

Továbbra is rendkívül leterheltek a cseh kórházak. Hétfőn több mint 7000 személyt kezeltek a kórházakban, közülük több mint 1500 állapotát az orvosok súlyosnak minősítették. A covidos szabad kórházi ágyakból mindössze 170 szabad jelenleg, ami az összes speciális ágy 14 százaléka. A cseh kormány a súlyos helyzet kezelése érdekében a szomszédos Németországhoz és Lengyelországhoz fordult segítségért.

Az oltási kampány folytatódik. Csehországban hétfőig már több mint 650 ezer személyt oltottak be koronavírus elleni vakcinával, mintegy 250 ezren pedig a második dózist is megkapták.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
Makro / Külgazdaság Még drágább lesz a tankolás szerdától
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 10:47
Persze csak annak, aki piaci áron tankol.
Makro / Külgazdaság Fontos hírt közölt a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:58
A felek közös célja az európai piaci jelenlét további erősítése.
Makro / Külgazdaság Széthúznak az uniós intézmények, és ezt a gazdák és a leszakadó térségek bánhatják
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 05:59
Az Európai Parlament azt szeretné, ha még ebben az évben véglegessé válna az Európai Unió 2028 és 2034 közötti költségvetése. A tervei azonban nagyságrendekkel többe kerülnének, mint az Európai Bizottságé. A legnagyobb különbség a mezőgazdasági támogatások és a felzárkóztatáshoz szükséges források területén van, amelyeket a Bizottság jelentősen visszavágna a versenyképességre hivatkozva.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG