2p

Kínában ismét több régióban rendeltek el járványügyi szigorításokat a koronavírus-fertőzöttek növekvő száma miatt. Több körzetet vontak karantén alá csütörtökön a közép-kínai Csengcsouban, valamint az ország déli részén fekvő Kuangcsouban (Kanton) is.

A csengcsoui hatóságok azt közölték, hogy a 6,6 milliós város központi körzeteiben élők ezentúl öt napon át csak negatív koronavírusteszttel és hatósági engedéllyel hagyhatják el otthonukat. Helyszíni beszámolók szerint a Henan tartománybeli városban élők között pánik tört ki a bejelentés hallatára.

Csengcsouban van a világ legnagyobb iPhone összeszerelő-üzeme, amelynek munkásai többször tiltakoztak amiatt, hogy az ismétlődő karanténintézkedések következtében gyakorlatilag nem hagyhatják el a gyár területét, viszont nem jutnak elegendő ételhez.

Nőnek a fertőzésszámok. Fotó: MTI/AP/Andy Wong
Nőnek a fertőzésszámok. Fotó: MTI/AP/Andy Wong

Kínában ismét jelentősen nőtt a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma: csütörtökön a járványügyi hatóságok 31 444 új fertőzöttet jelentettek az elmúlt 24 órából. Ez a legmagasabb napi emelkedés a járvány 2019-es kitörése óta. Hat hónap óta először halálos áldozatot is regisztráltak, így a Covid-19-nek már 5232 igazolt halálos áldozata van az országban. Az esetek nagyjából felét Kuangcsouban (Kanton) és Csungkingban jegyezték fel.

A kormány több helyen ismét szigorításokat léptetett életbe, a többi között Pekingben is, ahol a héten múzeumokat, parkokat és bevásárlóközpontokat zártak be, valamint megszigorították a városba való belépés szabályait is.

Bár a járvány által megtépázott gazdaság talpra állítása érdekében korábban Kínában is enyhíteni kezdtek a zéró-Covid-politikán, még mindig itt a legszigorúbbak a járványügyi korlátozások. Szun Csun-lan kínai miniszterelnök-helyettes hétfőn sürgette a helyi hatóságokat, hogy tartsák ellenőrzésük alatt a járványt. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG