2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az Európai Unió Tanácsa is jóváhagyta Magyarországnak a munkahelyvédelmi program (SURE) keretében benyújtott 504 millió eurós hitelkérelmét. Ezzel Magyarország is csatlakozott ahhoz a 16 uniós tagállamhoz, amelyeknek kérelmét elfogadta a Tanács - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-vel szombaton.

A szükséghelyzeti munkanélküliségi kockázatokat mérséklő ideiglenes támogatás működéséhez szükséges tőke biztosítása az Európai Unió általi kötvénykibocsátáson keresztül valósul meg. Az Európai Bizottság első lépésben október 20-án 17 milliárd euró összegben bocsátott ki kötvényt, amelyre hatalmas érdeklődés mutatkozott.

A tervek szerint az érintett tagállamok - köztük Magyarország - teljes hiteligényének hozzávetőleg felét még 2020 folyamán megkapja, a fennmaradó összeg folyósítására 2021 elején kerül sor.

A tárca tájékoztatása szerint a SURE keretein belül érkező kedvező feltételű hitel a 2020. február 1. után bevezetett munkahelyvédelmi és munkaegészségügyi intézkedések költségeinek utólagos refinanszírozására szolgál. Emlékeztetnek arra, hogy a kormány számos formában segítette a koronavírus-járvány okozta válság miatt megszorult munkavállalókat: az eddigi intézkedéseknek köszönhetően 900 ezren részesültek munkaerőpiaci vagy képzési támogatásban.

A PM közölte: korábban valótlan és félrevezető állítások hangoztak el baloldali képviselők részéről a SURE-finanszírozással kapcsolatban, többek között az, hogy Magyarország nem, illetve nem időben nyújtotta be pályázatát.  A valóság ezzel szemben az, hogy a magyar kormány időben, valamennyi tagállammal egyszerre nyújtotta be igényét az Európai Bizottság számára a munkahelyvédelmi intézkedéseinek refinanszírozására.

A tanácsi döntés azt jelenti, hogy az Európai Bizottság Magyarországgal és a többi érintett tagállammal egyidejűleg, hamarosan megköti a hitelmegállapodást is. A SURE program forrásaiból eddig Olaszország és Spanyolország kapta a legmagasabb támogatást, 27,4 milliárd és 21,3 milliárd eurót. A visegrádi országok közül Csehország 2 milliárd, Lengyelország 11,2 milliárd, Szlovákia 631 millió eurót kapott.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétettel harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG