2p
És tulajdonos egy oktatási cégben. Viszont nincs a nevén ingatlan, nem rendelkezik befektetéssel és tartozása sincs mások felé, pedig ez nem ritka a képviselők, állami tisztséget viselők körében.
Kovács Zoltán kormányszóvivő bemutatja a Guy Verhofstadt-ellenes kormányzati kampányfurgont 2018. november 28-án. (Fotó: MTI / Balogh Zoltán)

A kormány honlapján közzétették a volt kormányszóvivő, Kovács Zoltán vagyonnyilatkozatát. Az időközben a Miniszterelnöki Kabinetirodán államtitkári poszthoz (a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felel) jutó Kovács bevallása nem mondható áttekinthetetlennek.

A dokumentum szerint összes vagyona egy több mint 10 éve vásárolt Ford Mondeo, valamint 8 millió forint. Utóbbit a mindenkori képviselői alapdíj hathavi összegét meghaladó készpénz feltüntetésére szolgáló sorban jelezte az államtitkár.

Akinek ezek szerint nincs a nevén ingatlan és nincsenek pénzügyi befektetései sem. Nem tartozik továbbá sem pénzintézetnek, sem magánszemélyeknek. Utóbbi egyébként egyre népszerűbb forrásmegjelölési forma a képviselői vagyonnyilatkozatokban, családtagoktól, barátoktól kapott 10 milliók szoktak ezeken a sorokon megjelenni, több esetben kétséget ébresztve az olvasóban a vagyonnyilatkozat hitelességét illetően.

Kovács mindezeken túl egy céges érdekeltséget tüntetett fel. A debreceni székhelyű - az ottani egyetemen tanító, tevékenységét aktuálisan szüneteltető Kovács egyébként itteni címen van bejegyezve a cégnyilvántartásban - Unicornus Oktatási és Szolgáltató Betéti Társaság - mint a nevéből kiderül - oktatással foglalkozik. Fő tevékenysége a felső szintű, nem felsőfokú oktatás.

Az államtitkár kültag a cégben, tulajdoni része jelenleg 50 százalék a vállalkozásban. Rajta kívül még ketten vesznek részt a cég életében. A vállalkozás nem tűnik egy aranybányának, tavaly 2,7 millió forint árbevétel mellett 115 ezer forintos adózás előtti nyereséget ért el. A korábbi években voltak jobb eredményeik is, 2015-ben például az 5,8 millió forintos bevételre 1,5 milliós adózás előtti eredmény jutott.

Természetesen az államtitkári beosztásához járó juttatásokban - laptop, szolgálati autó, lakásbérlet, mobil - ő is részesül, de mindezzel együtt nem indulhatna a legtehetősebb állami vezetők versenyében.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG