3p

2024. februárban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Januárhoz viszonyítva átlagosan 0,7 százalékkal emelkedtek az árak, a járműüzemanyagok 6,7 százalékkal drágultak. 

A Központi Statisztikai Hivatal friss adatai alapján az árak emelkedése kissé csökkent, a februári 3,7 százalék árnyalatnyival kevesebb, mint a januári 3,8 százalékos érték.

12 hónap alatt, 2023. februárhoz viszonyítva:

Az élelmiszerek ára 2,2 százalék-kal nőtt, ezen belül leginkább a cukoré (32,8 százalék), a csokoládé és kakaóé (14,4 százalék), az alkoholmentes üdítőitaloké (12,7 százalék), a büféáruké (12,2 százalék), valamint a sertéshúsé (9,4 százalék). A termékcsoporton belül a liszt ára 19,6, a tojásé 19,1, a sajté 15,6, a vaj és vajkrémé 15,3, a száraztésztáé 13,4, a tejé 11,2 százalékkal csökkent. A háztartási energia 9,0 százalékkal olcsóbb lett, ezen belül a vezetékes gázért 19,3, az elektromos energiáért 3,3, a tűzifáért 1,9 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. A szolgáltatások ára 10,0 százalékkal nőtt, ezen belül a lakbér 14,4, a járműjavítás és -karbantartás 10,8, az autópályadíj, gépjárműkölcsönzés, parkolás 10,8, a sport- és múzeumi belépők 9,5, az üdülési szolgáltatás 9,7 százalékkal drágult, az utazás munkahelyre, iskolába 21,7 százalékkal olcsóbb lett. A szeszes italok, dohányáruk ára 5,3, ezen belül a szeszes italoké 5,9 százalékkal emelkedett. Az állateledelek ára 11,9, a mosó- és tisztítószereké 11,0, a gyógyszer, gyógyáruké 7,3, a testápolási cikkeké 4,7 százalékkal növekedett. A tartós fogyasztási cikkekért 2,0 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, ezen belül a használt személygépkocsik ára 10,5 százalékkal csökkent, a konyha- és egyéb bútoroké 6,9, a fűtő- és főzőberendezéseké 2,3, a szobabútoroké 2,1, az új személygépkocsiké 1,3 százalékkal nőtt. A járműüzemanyagok 2,4 százalékkal olcsóbbak lettek.

A szolgáltatások árai nőttek a legjobban februárban. Forrás: KSH
A szolgáltatások árai nőttek a legjobban februárban. Forrás: KSH

1 hónap alatt, 2024. januárhoz viszonyítva:

A fogyasztói árak átlagosan 0,7 százalékkal emelkedtek. Az élelmiszerek átlagosan 0,2 százalékkal drágultak, ezen belül az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déli gyümölcs) 1,1, a csokoládé és kakaó 1,5, az alkoholmentes üdítőitalok 1,1, a büféáruk 0,7, a péksütemények 0,6, a kenyér 0,5 százalékkal többe, a cukor 3,4, a kávé 2,0, a tojás 1,5, a baromfihús 1,3, a vaj és vajkrém, illetve a sertéshús 1,2–1,2, a tejtermékek pedig 1,1 százalékkal kevesebbe kerültek. A háztartási energia 0,6 százalékkal drágult, ezen belül a vezetékes gázért 1,7 százalékkal többet, a tűzifáért 2,2 százalékkal kevesebbet kellett fizetni. A szolgáltatások 0,6 százalékkal drágultak, ezen belül a járműjavítás és -karbantartás 1,5, a lakbér, illetve a lakásjavítás és -karbantartás 1,0–1,0százalék-kal. A járműüzemanyagok ára 6,7 százalékkal nőtt.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG