3p

Az évi 400 ezer dollárnál többet keresőkre adóemelés, a milliárdosokra pedig különadó vár a hosszú távú hiánycsökkentés érdekében.

A leggazdagabbak megadóztatása és hosszú távú hiánycsökkentés is szerepel az amerikai elnöknek a 2024-es pénzügyi évre vonatkozó költségvetési tervében, amelyet csütörtökön ismertet részletesen – közölték szerdán kormányzati tisztségviselők.

A bejelentés szerint az elnök által javasolt intézkedések, ha tartósak tudnának maradni, 10 év alatt csaknem 3000 milliárd dollárral csökkentenék az Egyesült Államok szövetségi költségvetésének deficitjét. Az ország helyzetéről tartott februári elnöki értékelőben még 2000 milliárd szerepelt. A Fehér Ház egyelőre nem fejtette ki, hogy a különbözetet adó 1000 milliárd dollárt hogyan takarítaná meg a kormány.

Az Egyesült Államok jelenlegi államadóssága 31 400 milliárd dollár.

Az elnök a várakozások szerint adóemelést jelent be a legvagyonosabbakat érintően. Ez vonatkozik majd az évente 400 ezer dollárnál többet keresőkre, akiknek a kötelező egészségbiztosítási hozzájárulása emelkedne. Emellett külön adót vetnének ki az ország milliárdosaira.

Az elnök ezt illető tervéről beszélt hétfőn egy nyilvános eseményen, amelyen kifejtette, hogy az Egyesült Államokban 680 milliárdos él, közülük sokan kisebb arányú adót fizetnek, mint a középosztálybeli amerikaiak. Az elnök a Tűzoltók Nemzetközi Szövetségének gyűlésén úgy fogalmazott, „egyetlen milliárdos sem adózhat kisebb adókulccsal, mint egy tűzoltó”.

A tervezet az előzetesen megjelent információk alapján költségvetési kiadáscsökkentést tartalmaz a nagy gyógyszergyárakat és olajvállalatokat érintően is.

Joe Biden: „egyetlen milliárdos sem adózhat kisebb adókulccsal, mint egy tűzoltó”. Fotó: Depositphotos
Joe Biden: „egyetlen milliárdos sem adózhat kisebb adókulccsal, mint egy tűzoltó”. Fotó: Depositphotos

A költségvetési kiigazítási program célja a hiánycsökkentés mellett a szövetségi egészségbiztosítás rendszerének (MediCare) a kiterjesztése. Az egészségbiztosítás az elmúlt hónapokban komoly politikai viták tárgya volt, az elnök és Demokrata Pártja, valamint a republikánusok egyaránt azzal vádolják a másik politikai oldal képviselőit, hogy terveik az egészségbiztosítás rendszerének leépülését okoznák.

A MediCare az Egyesült Államok központi finanszírozású egészségbiztosítási rendszere, amely a 65 évesek és idősebbek ellátását fedezi, valamint kivételes esetekben a fiatalabbakra is vonatkozik.

Joe Biden a tervek szerint csütörtökön Philadelphiában ismerteti a költségvetésre vonatkozó javaslatát, amelyet előzetesen a republikánusok képviselőházi és szenátusi vezetői is elutasítottak.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az Egyesült Államok megtriplázza a cseppfolyósított földgáz exportját
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:26
Az Egyesült Államok 2030-ra harmadával növeli a cseppfolyósított földgáz (LNG) exportjára szolgáló kapacitását, ugyanakkor az európai metánrendelet nehezítheti az európai szállításokat – jelentette ki Charlie Riedl, az LNG kitermelésével és kereskedelmével foglalkozó amerikai szereplőket tömörítő Center for Liquified Natural Gas szervezet ügyvezető igazgatója az amerikai külügyminisztérium szervezésében Washingtonban helyi idő szerint csütörtökön tartott tájékoztatóján.
Makro / Külgazdaság Egy tagállam sincs teljesen felkészülve a migrációs paktumra – mondja a Migrációkutató Intézet vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 17:43
Az új migrációs paktum jogilag a szigorítás felé mutat, gyakorlatilag viszont nagyon komoly aknák és csapdák vannak a rendszerben. 
Makro / Külgazdaság Az EU többszáz millió eurós segítőkezet nyújt a műtrágyaválság sújtotta gazdáknak
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 14:47
Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára az uniós élelmiszerbiztonság megőrzése érdekében – közölte a brüsszeli testület pénteken.
Makro / Külgazdaság Virág Barnabás: Nem kell attól tartani, hogy csupán az uniós források miatt még erősebb lesz a forint
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 12. 14:26
A Magyar Nemzeti Bank 2020-2025 közötti alelnöke, Varga Mihály jelenlegi jegybankelnök tanácsadója a június 11-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 99. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Cseh vállalkozó vásárolja fel a csíkszeredai bevásárlóparkot
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:59
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Makro / Külgazdaság „Kémteknősökre” és „kémhalakra” figyelmeztet Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:21
A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium. A tárca szerint egyes külföldi szervezetek felderítőbójákat, pilótanélküli vízijárműveket, valamint úgynevezett „kémteknősöket” és „kémhalakat” is felhasználhatnak érzékeny adatok gyűjtésére.
Makro / Külgazdaság Erős nyári szezonra számít idén is a Budapest Airport
Sipos Ildikó | 2026. június 12. 13:00
A közel-keleti konfliktus bizonytalanságot hozhat. A cég nem érzi veszélyben a Terminál+ projekt megvalósítását a kormányváltás miatt. 
Makro / Külgazdaság Valamelyest csökkent a német árnyomás
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 10:29
Németországban az előzetes becsléssel összhangban 2,6 százalékra lassult az éves infláció májusban az előző havi 2,9 százalékról. Ez a német szövetségi statisztikai hivatal végleges adata.  
Makro / Külgazdaság Az ipar továbbra is keresi önmagát
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:45
Az előző év azonos időszakához mérten 0,9 százalékkal bővült, az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal mérséklődött az ipari termelés idehaza. A KSH második becslése alapján április sem hozott megváltást a hazai ipari szereplők számára.
Makro / Külgazdaság Utak és vasutak is bőven épültek áprilisban – ez tartotta életben az építőipart
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:39
A régiók között nagyok az eltérések: Fejér és Csongrád-Csanád megyében visszaesett az építőipari termelés áprilisban, míg Budapesten és Komárom-Esztergom megyében bővült.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG