3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Trump még mindig magyarázkodik a csúcstalálkozó után, szerinte a kritikusok inkább bokszmeccset láttak volna szívesebben.

Donald Trump nagy eredményekre számít Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Helsinkiben tartott csúcstalálkozója után, Trump elmondása szerint ugyanis ígéretet kapott Putyintól az Észak-Koreával folytatott tárgyalások előmozdítására. A Kim Dzsongunnal való tárgyalásokra utalva az amerikai elnök elmondta: Nagyon jók a kapcsolataink Észak-Koreával, a folyamat halad előre - nem kell sietni, a szankciók életben maradnak! A folyamat végén izgalmas jövő vár Észak-Koreára és Phenjan nagy előnyökre számíthat – tett hozzá.

Az elnök szerint az őt bírálók inkább akarnának háborúskodást közte és Putyin között. Elmondása szerint sok fontos témát vitatott meg Putyinnal, s ez szerinte "igazán zavarta" azokat, akik - mint fogalmazott -"bokszmeccset akartak látni" közte és az orosz elnök között. Ennek ellenére később azt mondta, soha még elnök nem volt olyan kemény az oroszokkal, mint ő.

Kihallgatnák a tolmácsot?

Az Egyesült Államokban továbbra is nagy vitát kavar a helsinki csúcstalálkozó, illetve az amerikai elnök által a Putyinnal tartott közös sajtókonferencián elhangzottak. Demokrata párti politikusok szerdán felvetették, hogy a Trump-Putyin négyszemközti találkozón résztvevő tolmácsnak kongresszusi meghallgatáson kellene beszámolnia az elhangzottakról.

Trump mindent elnéz tavalyi legfőbb ellenségének

Ráér, közölte Donald Trump Észak-Korea nukleáris leszerelését illetően. Semmi sietség, semmi kapkodás, határidő nincs. Mit szól vajon ehhez Japán, Dél-Korea, sőt Guam és Hawaii, ahol már polgári védelmi gyakorlat, sőt téves atomháborús riasztás is volt már? És ha Kim rezsimjéval ilyen elnéző az elnök, Iránnal miért nem az? További részletek >>>

Trump ismét határozott nemmel válaszolt arra a kérdésre vajon Oroszország változatlanul beavatkozásra készül-e az amerikai választásokba. Az sajtóvisszhangok szerint az elnök továbbra is ellentmond az amerikai hírszerzés orosz beavatkozásra figyelmeztető jelentéseinek. John Brennan, a CIA volt igazgatója "hazaárulásnak" nevezte a közös sajtókonferenciát, amelyen Trump mintha nem adott volna hitelt az amerikai választásokba történt orosz beavatkozásról szóló amerikai hírszerzői jelentéseknek

Trump azonban állítja, rosszul fejezte ki magát az sajtótájékoztatón: nem azt akarta mondani, hogy nincs oka azt hinni, hogy Oroszország "nem avatkozott be" a 2016-os elnökválasztási folyamatba, hanem ennek ellenkezőjét. Ettől függetlenül a 2018 őszén tartandó, úgynevezett félidős választásokon kormánya mindent megtesz a választási rendszer biztonsága érdekében és "agresszívan" megsemmisít majd minden beavatkozási kísérletet. Brennan nagyon rossz ember, nézzék csak meg, hogy mi minden történt, amikor ő irányította az ügynökséget.

Balek, lakáj, talpnyaló – darabokra szedték Trumpot a csúcs után

Még a republikánus politikusok és a baráti média egy része is bírálta az amerikai elnököt amiatt, hogy nem ítélte el az állítólagos orosz beavatkozást az amerikai választásokba a helsinki csúcstalálkozón. Szerintük Donald Trump hagyta, hogy Moszkva balekot csináljon Amerikából, és sokkoló, hogy az orosz elnöknek hisz, nem pedig a saját hírszerzésének. Tovább >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Újabb fontos posztra ír ki pályázatot a kormány: százmilliárdok sorsáról dönthet majd az új ember
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:39
Szakmai tapasztalat, angol nyelvtudás, világos vezetői program az elvárások között.
Makro / Külgazdaság Itt van Lannert Judit nagy győzelme: már ősszel újraindul az Erasmus
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:26
Minden magyar egyetemre visszatér a program.
Makro / Külgazdaság Nem kell a két lépcső: továbbra is szervezik a tüntetést a szociális ágazatban dolgozók
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 11:37
Meglepte őket a miniszterelnök bejelentése, azonnali emelést követelnek.
Makro / Külgazdaság Eddig tartott a benzinkutasok türelme, azonnali beavatkozást kérnek a kormánytól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 11:06
A teljes piac és a teljes rendszer átvilágítását kéri a független benzinkutak érdekvédelmi szövetsége.
Makro / Külgazdaság A csütörtöki sokk után mi történik pénteken a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 10:28
Itt vannak a legfrissebb számok a kutakról.
Makro / Külgazdaság Elnéző mosollyal szemlélhetik a magyarok ezt a román adatot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 10:06
Hatalmasat esett a román üzletek forgalma tavaly ilyenkorhoz képest.
Makro / Külgazdaság Megváltoztatta Lázár János egyik utolsó döntését Vitézy Dávid
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 09:43
76 milliárdot spórol az új kormány.
Makro / Külgazdaság Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 09:11
Növekedik a rokkantsági és a rehabilitációs ellátás összege is.
Makro / Külgazdaság 4900 milliárd forintnyi aranyon ülnek Varga Mihályék, most elárulták, mit terveznek vele
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 08:58
Rekordszinten a magyar aranytartalék, mit lép ezután az MNB?
Makro / Külgazdaság Friss júliusi adatok érkeztek a boltokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,9, az előző havit 1,0 százalékkal haladta meg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG