2p

Mérséklődött a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedése júniusban, miután a Dél-Kínában megjelent, újabb koronavírus járványgóc rányomta a bélyegét a termelésre, a nemzetközi járványhelyzet miatt pedig továbbra is nyomott maradt a belföldi és a külföldi kereslet.

A Caixin Insight Group kínai kutatóintézet és az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató közös, kis- és középvállalatokra összpontosító felmérésének csütörtökön közzétett adatai szerint a kínai feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) a májusi 52,0 pontról 51,3 pontra csúszott vissza júniusra. Elemzők enyhébb mérséklődésre számítottak, 51,8 pontot valószínűsítve. A BMI 50 pont fölötti értéke növekedésre, az alatti pedig visszaesésre utal.

Betett a járvány a feldolgozóiparnak is  (fotó: depositphotos.com)
Betett a járvány a feldolgozóiparnak is (fotó: depositphotos.com)

A termelés részindexe 2020 márciusa óta a legkisebb mértékű növekedést jelezte. A felmérésben részt vevő vállalatok elmondása alapján ez elsősorban a járványhelyzetnek és beszerzési nehézségeknek volt betudható. Az új megrendelések állománya szintén mérséklődő ütemben bővült a múlt hónapban. Az új exportmegrendelések állományát tükröző részindex stagnált, mindazonáltal a májusi adat a megelőző hat hónap legerősebbje volt.

A foglalkoztatottság alindexe, ugyan minimális mértékben, de 2013 januárja óta a második legnagyobb ütemben nőtt júniusban. Az alkalmazotti létszám bővítése mellett döntő cégek a lépést elsősorban az új megrendelések kitartó élénkülésével, valamint a termelési kapacitás bővítésével magyarázták.

A múlt hónapban enyhült a vállalatokra nehezedő inflációs nyomás. Ugyan a költségterhek a növekvő nyersanyagárak miatt meredek ütemben emelkedtek júniusban is, a beszerzési árak inflációja az elmúlt hét hónap legalacsonyabb szintjére mérséklődött. A termelői árakat ennek köszönhetően a legkisebb mértékben emelték február óta.

A feldolgozóipari kis-és középvállalatok továbbra is derűlátással tekintenek a piac jövőjére, abban bízva, hogy a világgazdaság folytatja a járvány utáni helyreállást. Az üzleti várakozások részindexe mindazonáltal változatlan maradt a májusi, négy havi mélypontnak számító szinthez képest.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG