5p
A miniszter szerint az Európa Tanács jelentése hazugság, amikor azt írják, Magyarország rosszul bánt a menekültekkel. Megvan az alaptörvény módosításnak szövegezése, november nyolcadikán szavazhat róla az Országgyűlés. Ghaith Pharaonról senki sem mondta meg két éve, hogy körözik az Egyesült Államokban, úgyhogy jöhetett. Reális a 40 százalékos béremelés. Kormányinfó.

Újra kormányinfó, újra Lázár János magyarázza a kormány lépéseit:

Lezárult az Alaptörvény szövegpontosítása: november 8-án már meg is szavazhatja a parlament a betelepítéssel kapcsolatos változást. A miniszter szerint a kötelező kvóta továbbra is ott van Európa asztalán. De decemberben a szlovák elnökség bemutathat egy B-tervet, amelyet megvitat majd az EU, ennek kidolgozásában Magyarország is segít.  Az alaptörvény módosításával kapcsolatban Lázár János elmondta: az ellenzéki pártok állítólag elfogadták a szövegezést, ezért reméli, hogy megszavazzák a módosítást. Nem lesz további egyeztetés, a vitákat lefolytatták.

Honnan legyen forrás a menekültválság megoldására? A kormány szerint még mindig hatékony határvédelemre van szükség. Nem a betelepítést kell megszervezni, hanem meg kell akadályozni. Lázár János szerint semmilyen pénzt nem vonhatnak el a menekültpolitikánk miatt. Ezeket a pénzeket azért kapjuk a miniszter szerint, mert megnyitottuk a piacunkat Európa előtt, lebontottuk a vámokat - válaszolt az olasz kritikákra.

A kormány munkája: az elkövetkezendő hetekben: karácsonyig a szlovák terven dolgoznak majd a magyarok is. Nem akar a kormány kötelező kvótát, viszont határvédelmi erősítést, a jogszabályok betartatását akarják kérni.

Adótörvény: két elképzelése van a kormánynak, ebből az egyik az adóbürokrácia-csökkentés a versenyképesség növelése érdekében. Egy kkv-nak aránytalanul sokat kell foglalkoznia az adóbevallással, és ez nem normális. Ma kezdeményezni fogják a járulékokra vonatkozó javaslatok begyűjtését, tehát megkérdezik a versenyszférát. Lázár János szerint most van mozgástér a változtatásokra, fel kell ismerni, hogy van különbség 2010 és 2016 között. Olyan döntést kell hozni most, amit hosszú időn át tudunk tartani, érdemi béremelésről és járulékcsökkentésről beszélve.

Ehhez Lázár szerint az vezetett, hogy nagyon alacsony a munkanélküliség. Ha jó munkavállalókat akarnak a munkáltatók, akkor növelniük kell a béreket. Ez a bérnyomás már látszik a munkaerőhiányon is. Továbbra is cél a teljes foglalkoztatottság és a bérek rendezése 2017-18-ban. Ez már elindult az egészségügyi dolgozóknál és a tanároknál. Közel egyensúlyi állapotban van az államháztartás, várják is a pénteki felminősítést. Lázár János szerint a fellendülés jele, hogy beindult az újlakásépítés. Bürokráciacsökkentés: Lázár szerint a kormányhoz fordulók ügyének több mint 80 százaléka oldódott meg 8 napon belül, van fejlődés.

Kérdések

Bőnyi rendőrgyilkosság: a Nemzetbiztonsági Kabinet mérlegelni fogja, hogy kell-e foglalkozni az üggyel, van-e orosz szál a történetben. Az államot illeti kizárólag az erőszak-monopólium, a félkatonai szervezeteket felszámolják.

3-as metró felújítás: felújítás és minőségi közlekedés a kormány célja. Ez eddig 200 milliárd forint, de ha többe kerül, akkor arról is tárgyalhat a kormánnyal Tarlós István. "Mi a pénzt adjuk, de nem mi építkezünk" - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Nagy hiba, ha a hármas metró a főpolgármester politikai játszmája. Nagy baj lenne, ha a metró biztonsága szubjektív megítélés kérdése lenne. Felkészült a kormány arra az esetre, ha leállítanák a metrót és nem omlana össze a közlekedés, van megfelelő kapacitás, hogy buszokkal pótolják.

Reális a 30-40 százalékos béremelés öt éven belül? Igen. Nem fognak belenyúlni a piaci folyamatokba.

Rakamazi tanösvény: több százmillió költött rá az önkormányzat és senki sem használja. Az NGM belső vizsgálatot rendelt el. "Nagyon megbánja a rakamazi önkormányzat, ha szórakozik az uniós forrásokkal" - mondta Lázár. Valakinek viselnie kell a következményeket.

Az ET megállapította: rosszul bántak Magyarországon a menekültekkel. Lázár János: "ez hazugság". Politikai elfogultságról lehet szó a miniszter szerint. Az Igazságügyi Minisztérium szerint egyik megállapítás sem fedi a valóságot.

Andy Vajna (Vajna András György) a Forbes listán: Lázárt senkinek nem érdekli a vagyoni körülménye. Nem csak állami megrendelésből élnek ezek az emberek.

Pharaon-ügy: amikor az FBI körözés alatt álló férfi vízumot kért, hat országtól kérdezte meg Magyarország, hogy adhat-e. Köztük volt az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia is, amelyek azóta sem válaszoltak. Egyedül Németország válaszolt, hogy nem ellentétes a belépése az érdekeivel. Az Egyesült Államok semmilyen formában nem jelezte 2015-ben, hogy mi a helyzet a körözéssel. A magyar hírszerzés is arra jutott, hogy a szaúdi férfi nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot. Azóta volt egyeztetés, ha most belépne, akkor letartóztatják. Nincs arról információ, hogy Magyarország más körözött személynek is adott vízumot.

Lesz May-Orbán találkozó? Nem biztos, hogy jövőhéten, de tényleg lesz miniszterelnöki csúcs. Legfontosabb témák a Brexit utáni kapcsolatok és mi a bevándorlásról is akarunk beszélni.

Egészségügy: fejlesztésre van szükség és nem rendszerátalakításra. Bér- és létesítményfejlesztésre. Lázár János nem támogatja a kancellária rendszerét.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG