Izraeli légicsapás érte hétfőre virradóra az észak-szíriai Aleppó nemzetközi repülőterét, a támadás nyomán a légikikötő működése leállt - közölte a szíriai védelmi minisztérium. A SANA szíriai állami hírügynökség katonai forrásokra hivatkozva arról tájékoztatott, hogy a támadás megrongálta és használhatatlanná tette a repülőtér kifutópályáját. Sérültekről nem érkezett jelentés.
A 2011 óta tartó szíriai polgárháborúban, valamint az év elején Törökországot és Szíriát sújtó 7,8-as erősségű földrengésben is nagy pusztítást elszenvedő Aleppó repülőterét idén már többször érte izraeli támadás, az okozott károk miatt márciusban két alkalommal szünetelt rajta a forgalom.
Izrael az esetek többségében nem erősíti meg, hogy valóban ő követte el a támadásokat, de a zsidó államnak deklarált célja megakadályozni, hogy a Bassár el-Aszad szíriai elnökkel szövetséges Irán megvesse lábát a szomszédos országban.
(MTI/AP/Reuters)

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





