2p

Ismertették a részletes államháztartási adatokat.

A Pénzügyminisztérium közlése szerint a rendkívüli kiadások mellett a költségvetés változatlanul előfinanszírozza azokat az uniós programokat, amelyeknek forrásait Brüsszel politikai okokból visszatartja Magyarországtól. A kormány a kedvezőtlen nemzetközi körülmények ellenére továbbra is elkötelezett amellett, hogy évről évre csökkentse a hiány és az államadósság szintjét - hangsúlyozta a PM.

Augusztus végéig az államháztartás központi alrendszere 3298,7 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 3330,8 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 125,1 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 93,0 milliárd forintos hiányt mutattak.

Az év első nyolc hónapjában a rezsivédelmi kiadásokkal összefüggésben 1085,1 milliárd forintot fordítottak a távhőszolgáltatók és a lakossági villamos energia és földgáz egyetemes szolgáltatás és készletezés kompenzációjára. Ezzel szemben 2022. augusztus végéig csak a távhőszolgáltatók kompenzációjával kapcsolatban volt szükséges 7,5 milliárd forint kifizetése. Az országos és elővárosi közlekedési közszolgáltatások költségtérítésére összesen 440,5 milliárd forintot fordított a költségvetés augusztus végéig. Ez 85,3 milliárd forinttal haladja meg a 2022 első nyolc hónapjában folyósított forrásokat.

A rendkívüli kiadásokon felül a költségvetés az uniós programok költségeit továbbra is előfinanszírozza. Augusztus végéig az uniós kiadások 1813,8 milliárd forintot tettek ki, azonban ebből mindössze 1040,9 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe. Ugyancsak meghaladták az egy évvel korábbi kifizetést a nyugellátásokra és a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összegek is. Nyugellátásokra 3859,0 milliárd forint, míg a gyógyító-megelőző ellátásra 1512,1 milliárd forint ment el augusztus végéig.

A központi alrendszer augusztus végi 23 040,9 milliárd forint összegű bevételei az előző év azonos időszakához képest 3857,5 milliárd forinttal, 20,1 százalékkal magasabb összegben alakultak. A központi alrendszer augusztus végi 26 339,6 milliárd forint összegű kiadásai 4283,4 milliárd forinttal, 19,4 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakának adatát - derül ki a tájékoztatóból. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG