4p
Politikai trükknek nevezte Aleksandar Vucic szerb államfő Ramush Haradinaj koszovói kormányfő lemondását, amellyel Vucic szerint csak népszerűségét szeretné növelni a koszovói politikus.

Ramush Haradinaj pénteken jelentette be lemondását, mert az 1998-1999-es szerb-koszovói konfliktus idején elkövetett feltételezett háborús bűnöket vizsgáló koszovói különleges bíróság gyanúsítottként idézte őt be. Indoklása szerint így a bíróság nem Koszovót vagy a koszovói miniszterelnököt hallgatja ki néhány nap múlva, hanem Ramush Haradinajt, a magánembert.

Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki elszakadását Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem ismeri el, és továbbra is saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet. Szerbia és Koszovó között 2013-ban kezdődött a kapcsolat normalizálását célzó párbeszéd. Ezért érezte úgy a szerb államfő, hogy sajtótájékoztató keretében mindenképpen kommentálnia kell a koszovói politikus lépését.

Aleksandar Vucic szerint lemondásával Haradinaj szimpátiát kelt a koszovói albánokban, és egy előrehozott választás esetén az eddiginél is nagyobb támogatásra számíthat. A szerb politikus véleménye szerint a választást követően akár a szerb kisebbség nélkül is kormányt lehet majd alakítani Koszovóban, ami az ott élő szerbek jogainak további csorbulását jelentené, és a helyzetük az eddigieknél is nehezebb lenne. A szerb kisebbségnek tíz garantált hely jár a koszovói parlamentben, de Szerbia szerint hozhatók olyan politikai döntések az albánok részéről, amelyek megfelelő támogatottság mellett a szerbek kizárását jelenthetnék.

Aleksandar Vucic úgy vélte, az előrehozott választásokra történő készülődés további indokot adhat Pristinának arra, hogy ne folytassa a Belgráddal folytatott párbeszédet, és fenntartsa a szerbiai árukra novemberben kivetett százszázalékos vámot.

A háborús bűnöket vizsgáló különleges bíróság és az ügyészség feladata az 1998-1999-es koszovói konfliktus idején gerillaakcióiról elhíresült Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) által elkövetett feltételezett háborús bűnök vizsgálata. Az UCK tettei máig vitatottak. Még azzal is vádolták, hogy szervkereskedelmi hálózatot működtetett, amelynek keretében állítólag fogságba ejtett vagy elrabolt szerb és albán nemzetiségű személyeket csonkítottak, illetve gyilkoltak meg. A szervkereskedelmi üggyel kapcsolatban Hashim Thaci koszovói államfő neve is felmerült. Míg a szerbek szemében az UCK egykori vezetői és tagjai mind háborús bűnösök, a koszovóiak többsége hősként tekint a szerbek elleni harcok vezetőire. Az UCK-nak tagja volt Ramush Haradinaj, Hashim Thaci államfő és Kadri Veseli házelnök is.

A bíróság létrehozásáról szóló törvényt nemzetközi nyomásra 2014-ben fogadta el a koszovói parlament. Az UCK veteránjait tömörítő egyesület tavaly decemberben aláírásgyűjtésbe kezdett annak érdekében, hogy szüntessék meg a különleges bíróságot. A bíróság januárban kezdte meg a tanúk és a gyanúsítottak meghallgatását. Nem a különleges bíróság az első testület, amely a koszovói háborús bűnöket vizsgálja, korábban a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszéken (NT) is folytak eljárások a feltételezett elkövetők ellen. Ramush Haradinajt például az NT 2008-ban és 2012-ben is felmentette az ellene felhozott vádak alól, Fatmir Limaj miniszterelnök-helyettest pedig 2007-ben mentették fel a vádak alól. A Nemzetközi Törvényszék a koszovói konfliktus idején elkövetett háborús bűnök miatt hat szerbet ítélt el, Slobodan Milosevic volt szerb és jugoszláv elnök pedig az ellene folyó eljárás során halt meg a hágai törvényszék börtönében.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG