2p
Werner Faymann 2008 óta volt Ausztria kormányfője. Olyannyira meggyengült azonban a politikus pártja, hogy nem tudta tovább tartani pozícióját.
Orbán Viktor és Werner Faymann 2010-ben. MTI Fotó: Kovács Tamás

Werner Faymann osztrák kancellár hétfő délutáni sajtótájékoztatón jelentette be, hogy megválik kancellári és pártvezetői posztjától. Faymann pártja, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) ma tartja elnökségi ülését, melynek témája pont az lett volna, hogyan kezelhetné a párt a mostani elnökválasztás során kialakult krízist.

Annak első fordulójában ugyanis a szélsőjobboldali FPÖ jelöltje, Norbert Hofer gyalázatosan elverte a többi indulót. A szociáldemokrata és a néppárti jelöltek nagyjából 11 százalékot szereztek, míg Hofer  37 százalékkal állt az első helyen.

"Az országnak olyan vezetőre van szüksége, amely mögött ott a párt teljes támogatása. A kormánynak erős újrakezdésre van szüksége, márpedig ilyen támogatás nélkül ez nem sikerülhet." - mondta Faymann a sajtótájékoztatón.

Az átmeneti időszakban Michael Häupl bécsi polgármester veheti át az SPÖ vezetését. Osztrák lapok Christian Kernt, az Osztrák Állami Vasutak vezetőjét tartják esélyes befutónak Faymann helyére. A 4 órakor tartott elnökségi ülésen valószínűleg be is jelentik majd a változásokat.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG