3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Szombat délután négyperces beszéde elején lemondott a köztársasági elnöki posztról.

Novák Katalin az M1-en tett bejelentést. Négy percig beszélt, beszéde első felében jött el az a pillanat, amikor közölte: lemond a köztársasági elnöki posztról. Pár perccel később Varga Judit korábbi miniszter a Facebook oldalán közölte, hogy lemond az országgyűlési képviselői posztjáról és a Fidesz EP-listáját sem fogja vezetni.

"Hibáztam. Kételyeket ébreszthetett döntésem. Bocsánatot kérek azoktól, akiket megbántottam." - mondta Novák Katalin.

Hangsúlyozta, hogy nem a politikusokhoz, hanem a magyar közemberekhez szól határon belül és határon túl. A fehér blézerben, csillogó szemekkel beszélő Novák Katalin azt is hozzátette: megérti, hogy magyarázatot várt tőle a közvélemény. 

Azt is mondta, hogy a döntés nem személyes okból volt nehéz. Azért volt nehéz, mert esküt tett. Arra a kérdésre kellett most választ találnia, hogy esküjéhez híven képes lenne-e a köztársasági elnöki tisztséget továbbra is a magyar nemzet javára gyakorolni? Rendelkezne-e azzal a mozgástérrel, amely ahhoz kell, hogy szuverén államfőként jól teljesítse a feladatát?

"Nem a válaszom mindkét kérdésre." - válaszolta meg ezeket a kérdéseket.

Végig csak a maga felelősségéről beszélt, a kegyelmi döntést ellenjegyző Varga Judit volt igazságügyminiszteréről nem. (Varga Judit állítólag nem támogatta a kegyelmi döntést, de mégis ellenjegyezte - a szerk.) 

Megköszönte munkatársainak a közös munkát és családjának a kitartást és támogatást.

"Köszönöm, hogy leülhettem a sámlira!" - mondta,

utalva arra, hogy gyakran felkeresett egyszerű, akár rosszabb sorsú magyar állampolgárokat.

Beszéde végén, lecsukott szemekkel mondta: "Isten, áldd meg a magyart! Mert a tiéd az ország, tiéd a hatalom és tiéd a dicsőség."

Varga Judit azt írta: a rendszerváltoztatás óta az elnök egyéni kegyelmi döntésének érvényességéhez az igazságügyi miniszter ellenjegyzése szükséges.

"Én folytattam azt a több mint 25 éves gyakorlatot, miszerint az igazságügyi miniszter tudomásul veszi az elnök kegyelmi döntését" - fogalmazott a politikus.

Novák Katalin bejelentésével egyidejűleg ismét tüntetésre gyülekeztek az emberek, akik tiltkoztak az ellen, hogy kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon volt igazgató-helyettesének, aki pedofil bűncselekmény részese volt. A lemondás pár perccel megelőzte a tüntetés kezdetét.

Orbán Viktor gyakorlatilag Novák Katalin politikai pályájának végét okozta azzal, hogy alkotmánymódosítást nyújtott be a pedofil-törvénnyel kapcsolatban és nem fogadta el a köztársasági elnök által neki előzőleg elmondott indoklást. Az elnök mindezidáig nem állt ki a nyilvánosság elé.

Novák Katalin a második, Fidesz által jelölt köztársasági elnök, aki egy őt érintő botrány után mandátumának lejárta előtt távozott a posztról. Az első Schmitt Pál volt, aki plágiumot követett el, s emiatt - három hónapnyi vajúdás után - lemondott.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagyon vezet a Tisza, de jön fel a Fidesz
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 07:29
A Medián júliusi méréséhez képest a Tisza támogatottsága 3 százalékponttal csökkent.
Makro / Külgazdaság Gyülekeznek a viharfelhők az Ausztriában dolgozó magyarok feje felett?
Kollár Dóra | 2026. szeptember 23. 05:43
Nehéz helyzetben az osztrák munkaerőpiac, és ezt a kint dolgozó magyarok is megérezhetik.
Makro / Külgazdaság Tényleg Matolcsy Györgyöt hallgatta ki a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 18:55
Hivatali visszaélés miatt folyik eljárás a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke ellen. Erről is beszélt a Klasszis Klub legutóbbi adásában Simor András volt jegybankelnök. 
Makro / Külgazdaság Hatalmas összeget utalt át a Világbank Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 18:51
A Világbank 841 millió dollárt utalt át Ukrajnának kanadai kormánygaranciával – közölte Szerhij Koreckij ukrán miniszterelnök Telegram csatornáján kedden.
Makro / Külgazdaság Olyat tettek Varga Mihályék, amire negyed évszázada nem volt példa
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 18:15
A várakozásoknak megfelelően nem változtatott a jegybanki alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, ám 25 év után csökkentette a középtávú inflációs célt, illetve évi tizenkettőről évi nyolcra csökkentette a kamatdöntő ülések számát.
Makro / Külgazdaság Újabb részletek derültek ki a készülődő vagyonadóról
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 22. 17:55
Bár még gőzerővel zajlik a részletszabályok kialakítása, Kövesdy Attila, a Pénzügyminisztérium adópolitikáért felelős államtitkára a GKI 2030 konferencián megerősítette, hogy a kormány kibővíti a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) lehetőségét, illetve a vagyonadót is bevezeti, egymilliárd forintos értékhatár felett. Néhány héten belül indulhat a jogszabálytervezetek társadalmi konzultációja.
Makro / Külgazdaság Lassuló béremelkedés, berobbanó beruházások: ez várhat a gazdaságra a kormányzati ciklus végéig
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 22. 17:05
A magyar gazdaság minden húzóágazata növekedhet a 2030-ig tartó kormányzati ciklus végéig, azonban egyik sem kiemelkedő mértékben – hangzott el a GKI 2030 konferencián. A gazdaságkutató hosszabb távon 2,5 százalékos GDP-bővülésre számít, ami alacsonyabb a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) parlamenti államtitkára által elmondott célkitűzésnél. A beruházások hosszú évek után – nagyrészt az európai uniós forrásoknak köszönhetően – jövőre már érdemben hozzájárulhatnak a növekedéshez, a reálbéremelkedés üteme viszont csökkenhet.
Makro / Külgazdaság Ezt se teszi zsebre a brit gazdaság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:29
A brit közadósság összege a vártnál sokkal nagyobb növekedéssel háromezer milliárd font közvetlen közelébe emelkedett augusztusban, a kedden ismertetett legfrissebb közfinanszírozási adatok szerint. A hazai össztermékhez (GDP) mért államadósságráta ezzel együtt is csökkent ugyan, de változatlanul jóval meghaladja a 90 százalékot.
Makro / Külgazdaság Hozzányúltak Varga Mihályék egy tabuhoz
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:30
2001, az inflációs célkövető rendszer bevezetése óta 3 százalék a Magyar Nemzeti Bank inflációs célja. Ez 2028-tól 2,5 százalékra csökken.
Makro / Külgazdaság Házkutatást tartottak az MNB-ügyben
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:19
Kedden házkutatást tartottak, de azt nem tudni, hogy az MNB-ben, vagy Matolcsy Györgyék környezetében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG