2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Milos Vucevic védelmi miniszter lett a Szerb Haladó Párt (SNS) új elnöke miután Aleksandar Vucic köztársasági elnök nem indult újra a tisztségért a párt kragujevaci tisztújító közgyűlésén szombaton.

Aleksandar Vucic az eseményen kijelentette: soha nem fogja elhagyni pártját, amelynek alapító tagja volt, és amelyet az utóbbi tizenegy évben vezetett. Mint mondta: a párt a legnagyobb nehézségek és "a legbrutálisabb kampány" közepette is fenn tudott maradni, és az ország legjelentősebb politikai szereplőjévé vált.

Aleksandar Vucic ugyanakkor rámutatott, hogy más politikai megközelítésre van szükség, ezért indítja el egy hónapon belül a Népi Mozgalom Szerbiáért nevű szervezetet, amely pártok felett álló politikai mozgalomként jön létre, és amelyhez reményei szerint csatlakozik az SNS is.

Ezt követően a politikus Milos Vucevicet javasolta pártelnöknek, amit a közgyűlés el is fogadott. Az új elnök közölte, folytatja a Tomislav Nikolic és Aleksandar Vucic által megkezdett munkát, nem változik semmi, csak új fejezet kezdődik a párt történetében. "A politikánk nem változik, a hazánk fejlődésének motorját jelentő párt maradunk, ugyanakkor az a párt is, amely ápolja és óvja a szerb nép és minden szerbiai állampolgár hagyományos értékeit" - hangsúlyozta. Hozzátette: pártja továbbra is azért áll ki, hogy Koszovó Szerbiához tartozzon, emellett pedig gondját viseli a szerb közösségek érdekeinek, bárhol is éljenek, de legfőképpen a volt Jugoszlávia területén, és olyan párt marad, amely a legmegbízhatóbb partnere lesz Aleksandar Vucic köztársasági elnöknek. Milos Vucevic azt is leszögezte, hogy az SNS elsőként fog csatlakozni az államfő új ernyőszervezetéhez.

Orbán Viktor miniszterelnök és Aleksandar Vucic szerb államfő Belgrádban 2023. április 22-én. Fotó: Facebook/Orbán Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök és Aleksandar Vucic szerb államfő Belgrádban 2023. április 22-én. Fotó: Facebook/Orbán Viktor

Aleksandar Vucic 2012 óta vezette a Szerb Haladó Pártot, attól a pillanattól fogva, hogy a párt alapító elnöke Tomislav Nikolic az ország köztársasági elnöke lett. A Szerb Haladó Párt 2008-ban alakult meg, azt követően, hogy a tagok egy része kivált a Szerb Radikális Pártból, és új politikai szervezetet hozott létre.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétettel harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG