2p
Elérte a célját a lengyel kormány, mivel pénteken lemondtak a közmédia vezetői.

A médiatörvény kis módosításának nevezett jogszabály miatt Piotr Radziszewski, a TVP1, Jerzy Kapuscinski, a TVP2 főnöke, Katarzyna Janowska, a TVP Kultura, valamint Tomasz Sygut, a Televíziós Hírügynökség vezetője egyidejűleg nyújtotta be lemondását, amit Janusz Daszczynski, a lengyel közszolgálati televízió főigazgatója elfogadott.

Oda az igazság?

A törvénymódosítás miatt a lengyel közszolgálati rádió első csatornájának (Jedynka) főszerkesztője, Kamil Dabrowa is tiltakozott pénteken a PAP lengyel hírügynökségnek átadott nyilatkozatában. Bejelentette: péntektől kezdve a Jedynka minden egész órakor felváltva Lengyelország és az Európai Unió himnuszát sugározza, a tiltakozás ezen formájával "a pluralizmusnak és a szólásszabadságnak a lengyel közmédiában való veszélyeztettségére" kívánja felhívni a figyelmet.

Dabrowa szerint a lengyel közmédia "rendkívüli helyzetbe" került, mert az új törvénymódosítás - amelyet széles körű konzultációk nélkül fogadtak el - korlátozza a lengyel médiatanács (KRRIT) jogkörét. A főszerkesztő arra utalt, hogy a jogszabály értelmében az eddig részvénytársasági keretben működő média - a rádió és a tévé - vezetőit a jövőben nem a KRRIT, hanem a kincstárügyi miniszter nevezné ki.

A KRRIT egy öttagú, a szejm, a szenátus és az államfő jelöltjeiből álló állami szerv. Annak élén 2010 óta a Bronislaw Komorowski volt államfő jelöltjeként megválasztott Jan Dworak áll. Az új törvénymódosítás szerint a testület továbbra is gyakorolná a közmédia szakmai, szólásszabadsági felügyeletét.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
Makro / Külgazdaság Brutálisan lelassult az orosz gazdasági növekedés
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:35
Oroszországban májusban nőtt a kiskereskedelmi forgalom és lassult a GDP-bővülés, miközben csökkent a munkanélküliség a gazdaságfejlesztési minisztérium és a statisztikai hivatal adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG