1p
A szovjet forradalom vezére bebalzsamozott holttestének menetrendszerinti karbantartásával egy időben a Lenin mauzóleumot is felújítják, amelyet most egy felfújható fehér sátorral takartak le.

A tervek szerint április végéig befejezik a munkát, amelyre a mauzóleum építése óta először szánták rá magukat a szakemberek, pedig a több mint 80 éve álló érintetlen Vörös téri építménynél már évekkel ezelőtt igen komoly problémák jelentkeztek. A tudósok már 1963-ban észlelték, hogy a gránit mauzóleum délkeleti, a híres Szpasszkij toronyra néző sarka süllyed. Nem tudni miért, de a szovjet vezetés nem reagált az "egyes számú objektum" állapotának romlására. Mára már odáig fajult a helyzet, hogy meg kell oldani az épület teljes stabilizálását és rendes szigetelést kell készíteni - nyilatkozta az állami televíziónak Szergej Gyevjatov, az orosz állami őrség tanácsadója.

Az ok a Lenin mauzóleum alatti ingoványos talajban keresendő. Az épület helyén valamikor egy 30 méter széles és 13 méter mély árok húzódott. Azután, hogy kiűzték Napóleon seregeit Moszkvából, törmelékkel fedték be az árkot. Az Alekszej Suszev tervezte épületet egy vasbeton födémre helyezték, de az alatta lévő törmelék megsüllyedt. Vele együtt a vasbeton födém is, amelyet azonban nem lehet kiemelni, viszont a problémát orvosolni kell - mondta Olga Galanyicseva, a felújítást végző főépítész.

A mauzóleum mellett Lenin holttestét is karbatartják

Ahogy Lenin bebalzsamozott holttestén is elvégzik a menetrendszerű, másfél évente sorra kerülő karbantartást. A szakemberek a testet egy speciális elegybe mártják, de felmérik annak állapotát is. Az épület felújítása nem érinti a szarkofágot, a mauzóleum gyásztermében megfelelő hőmérsékleten őrzik a holttestet.


A Lenin-mauzóleum ma műemlék, és a világörökség részeként védett zónában van. A fából készült első szarkofág 1924 januárjától csupán az év márciusig állt, majd az újabb, szintén fa mauzóleumot 1924-1930 között váltotta fel a mai formájában látható márványborítású épület, amelyet 1973-ban golyóálló borítással láttak el. 1953-1961 között Sztálin bebalzsamozott holttestét is a Vörös téren álló épületben őrizték.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG