2p

Az amerikai elnök kedden értékeli az Egyesült Államok helyzetét hagyományos beszédében a Kongresszus előtt.

Joe Biden elnököt hivatalosan a Képviselőház elnöke, a republikánus Kevin McCarthy kérte meg levélben, hogy a törvényhozás tagjai előtt értékelje az Egyesült Államok helyzetét. A várakozások szerint az elnök megerősíti az Egyesült Államok Ukrajna melletti elköteleződését, valamint Kínáról is szól majd, miután az amerikai légtérben szombaton megsemmisített kínai hírszerző léggömb tovább élezte az amerikai-kínai viszonyt.

Az amerikai belügyeket illetően Joe Biden a gazdaság javuló helyzete mellett érvelhet. Az unió helyzetéről című beszéd (State of the Union) az előzetes értékelések szerint szól majd az amerikaiak életkörülményeinek javulásáról, az alacsony munkanélküliségről, a munkahelyteremtésről, az infrastrukturális beruházásokról és a csökkenő pályára álló inflációról, ami 2022-ben négy évtizede nem látott magasságokba emelkedett. Többen várják, hogy az elnök utal-e 2024-es elnökválasztási indulására. 

Joe Biden amerikai elnök. Fotó: EPA/SHAWN THEW
Joe Biden amerikai elnök. Fotó: EPA/SHAWN THEW

A beszédet megelőző napon, hétfőn ugyanakkor megjelent egy közvéleménykutatás, amely szerint a demokrata választók többsége nem szeretné, ha Joe Biden lenne a párt jelöltje a 2024-es elnökválasztáson. Az AP hírügynökség és a NORC közvéleménykutató felmérése alapján a demokrata szavazók csupán 37 százaléka van meggyőződve arról, hogy a hivatalban lévő elnöknek kellene indulnia jövőre. Tavaly októberben ez az arány még 52 százalék volt.

Az Egyesült Államok helyzetéről szóló elnöki értékelőt az elnöknek az alkotmány írja elő, amelynek 2 cikkelye úgy fogalmaz, hogy az elnöknek időről-időre tájékoztatnia kell a Kongresszust az unió helyzetéről és a törvényhozók figyelmébe ajánlania, milyen intézkedéseket tart megfontolandónak a következő időszakra. Az elnöki értékelőre 1790 és 1946 között éves üzenetként (Annual Message) hivatkoztak, 1947 óta nevezik hivatalosan az unió helyzetéről szóló beszédnek.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG