2p
"Bár most egy távolodó repülőgép fedélzetén ülök, és így egyre messzebb kerülök Magyarországtól, a szívemben a távolság egyre csak csökken" - írta táviratban a kínai miniszterelnök.

Orbán Viktorhoz címzett táviratban fejezte ki szívből jövő köszönetét a magyar miniszterelnöknek, kormányának és a magyar népnek a "melegszívű és baráti fogadtatásért" Li Ko-csiang, Kína miniszterelnöke, aki a hét elején Budapesten hivatalos állami látogatáson, valamint a Kína-Közép-Kelet-Európa csúcstalálkozón vett részt - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szombaton az MTI-vel.

"Hat év után ismét alkalmam nyílt arra, hogy az Ön gyönyörű városába, Budapestre látogassak, és újra személyesen megtapasztalhassam a magyar nép kínai nép iránti barátságát, még élénkebben megérezhessem Magyarország gazdasági és társadalmi fejlődésének lendületét" - fogalmazott a kínai miniszterelnök.

"Miniszterelnök úrral több eseményen is részt vettünk, rengeteg témában folytattunk alapos és őszinte tapasztalatcserét. Kína Magyarországra úgy tekint, mint jó partnerére a kelet-közép-európai régióban, mint jó európai uniós barátra, és mint a nemzetközi ügyekben közvetlenül kommunikáló és koordináló jó társra. Készek vagyunk közös erőfeszítéseket tenni azért, hogy a további kínai-magyar együttműködés és közös fejlődés számára tartós lendületet biztosítsunk" - folytatódik a levél.

A távirat szerint Orbán Viktor miniszterelnök személyes figyelmével és támogatásával a VI. Kína-Közép-Kelet-Európa csúcstalálkozó jelentős sikert ért el. Li Ko-csiang kifejtette: a kínai fél nagyra értékeli Magyarország hosszú távú pozitív részvételét a Kína-KKE együttműködésben, valamint jelentős hozzájárulását az idei konferenciához.

"Szívesen dolgozom együtt Magyarországgal azért, hogy a konferencia eredményeit megvalósítsuk, és az együttműködést egy újabb szintre lendítsük. Ha közösek a törekvéseink, sem hegyek, sem tengerek nem távolíthatnak el bennünket egymástól" - írta a kínai kormányfő, aki Orbán Viktornak címzett levelét úgy zárta: "bár most egy távolodó repülőgép fedélzetén ülök, és így egyre messzebb kerülök Magyarországtól, a szívemben a távolság egyre csak csökken. Kívánok hazájának bőséget, a magyar népnek boldogságot és jólétet, miniszterelnök úrnak jó egészséget, munkájában pedig sikereket".

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG