2p
Hét órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, és megkezdődött az ország európai jövőjét jelentősen befolyásoló népszavazás Macedóniában.

A valamivel több mint 1,8 millió, szavazásra jogosult macedón állampolgárnak arra a kérdésre kell válaszolnia, hogy támogatja-e az ország EU- és NATO-tagságát azáltal, hogy elfogadja a Macedónia és Görögország között megkötött egyezményt.

A népszavazás akkor lesz érvényes és eredményes, ha a szavazásra jogosultak több mint fele az urnák elé járul, és a leadott szavazatok több mint felét az igenek teszik ki, ami azt jelenti, hogy valamivel több mint 450 ezer macedónnak kell rábólintania a feltett kérdésre.

Az EU-tagság ezen múlhat

Ugyan nem ügydöntő referendumról van szó, a szavazás eredménye mégis jelentősen befolyásolja az ország jövőjét. Ha ugyanis az igenek győznek, az egyrészt azt jelenti, hogy pont kerülhet a 27 éve tartó névvita végére Görögország és Macedónia között, és a délszláv országot a jövőben Észak-Macedóniának fogják hívni, másrészt pedig megerősíti Zoran Zaev szociáldemokrata kormányát és azt az utat, amelyet a kormányfő tavaly kijelölt Macedónia számára.

Amennyiben viszont a nem válaszok győznek, akkor az azt bizonyítja, hogy megbukott a környező országokkal történő megbékélésre törekvő politika, és ha Zoran Zaev egy sikertelen népszavazás ellenére is "rákényszeríti" a macedónokra az Észak-Macedónia elnevezést, akkor tüntetésekre lehet számítani, illetve az is szinte biztosra vehető, hogy a 2020-as választást elveszítik a szociáldemokraták.

A macedón és a görög miniszterelnök júniusban kötött megállapodást arról, hogy lezárják a 27 éve húzódó vitát a két ország között, Macedónia megváltoztatja a nevét, cserében pedig Görögország a jövőben nem gátolja a nyugat-balkáni ország euroatlanti integrációját.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Átírja a Magyar-kormány a közbeszerzések rendszerét – már hatályba is lépett az új rendelet
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:46
Jóváhagyási eljárás jön, vizsgálják majd a pályázók tényleges tulajdonosait és alvállalkozóit is.
Makro / Külgazdaság Irdatlan pénzek ömölhetnek a vasútfejlesztésbe idehaza, de nem csak az számít, hány új jármű érkezik
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:16
A magyar vasút előtt az elmúlt évtizedek legnagyobb járműmegújítási programja állhat. Az elöregedett járműállomány cseréje és a jelentős uniós források egyszerre teremtenek lehetőséget a közösségi közlekedés színvonalának javítására és a hazai ipar fejlesztésére. A következő évek egyik meghatározó gazdaságpolitikai kérdése ugyanakkor nem csupán az lesz, hogy hány új vasúti jármű érkezik Magyarországra – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb elemzésében.
Makro / Külgazdaság Újabb személycseréről döntött Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:03
Két fontos ember ment, egy jött szerda éjjel.
Makro / Külgazdaság Berobbant az állampapírpiac
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 17:21
A második negyedévben az állampapír piacot kimagasló aukciós kereslet és jelentősen csökkenő hozamok jellemezték. Mindezek eredményeképp az első félév végére az időarányos mértéket meghaladó volumenben teljesült az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) erre az évre vonatkozó finanszírozási terve.
Makro / Külgazdaság Egyre nagyobb a baj Záhonynál, a kormány is közbeléphet
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 15:07
Bár még mindig a záhonyi vasúti csomópont jelenti a legfontosabb kaput az ukrán gabona számára a nyugat-európai piacok irányába, Magyarország valójában egyre kevesebb gazdasági hasznot tud megtartani az Ukrajna felől érkező áruforgalomból. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) az ügyben levelet írt a kormánynak.
Makro / Külgazdaság Megtorpant a német cégek beruházási kedve
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:06
A cégek 92 százaléka beruházna, mégis alig teszik meg.
Makro / Külgazdaság Az év elején felborult a költségvetés, de mi lehet ennek a vége? Elárulták az elemzők
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 11:50
1999 óta csak háromszor mért magasabb eredményszemléletű (vagyis ESA-módszertan szerinti) költségvetési hiányt az első negyedévben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), mint idén januártól márciusig. Az egész éves előrejelzéseket jelentős bizonytalanság övezi, az elemzők a Kármán András vezette Pénzügyminisztérium pótköltségvetésére várnak. Eközben a piac már inkább a 2027-es és a még hosszabb távú, az euró bevezetése szempontjából is kulcsfontosságú tervekre kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 11:32
Csütörtöktől bruttó 4-4 forinttal emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára. 
Makro / Külgazdaság Júniusban csak mérsékelten nőtt a beszerzésimenedzser-index
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 10:05
Júniusban a válaszadók az előző hónaphoz képest a feldolgozóipar gyorsabb bővüléséről számoltak be.
Makro / Külgazdaság Hihetetlen szárnyalás előtt áll ez az iparág, ha bejönnek a kormány tervei
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 09:40
A Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter által bejelentett tervek szerint a magyarországi szélerőművi kapacitás 2030 végére több mint 90 százalékkal, a jelenlegi 330 megawattról (MW) 4330 megawattra emelkedhet. Ez gyorsabb fejlődési ütem lenne, mint a Közép- és Kelet Európában éllovasnak számító lengyeleké.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG