2p

100 nap, 100 millió oltás, szólt az USA elnökének hangzatos terve. A kitűzött, beadott vakcinaszámot Joe Biden regnálásának 58. napjára sikerül elérni, a 100. napig még a 200 millió is meglehet.

Hetekkel a tervezett időpont előtt, már pénteken teljesül, amit elnöksége első száz napjára ígért Joe Biden: beadják a 100 milliomodik koronavírus elleni védőoltást. Ezt maga az amerikai államfő közölte a Fehér Házban csütörtökön.

"Büszkén jelentem be, hivatalba lépésem 58. napjára elérjük azt a célomat, hogy 100 millió oltást adjunk be amerikai társainknak" - fogalmazott. Hetekkel a tervezett időpont előtt teljesül az ígéret, annak ellenére, hogy a téli viharok is hátráltatták az oltási műveleteket. "Ettől a 100 millió oltástól emberek millióinak változott meg az élete" - fejtette ki. Az elnök a mostani adatot még csak a kezdetnek nevezte. "Nem állunk meg, amíg nem győzzük le ezt a járványt" - fogalmazott.

Joe Biden január 20-i hivatalba lépése óta többször hangoztatta: egyik kiemelt célja, hogy elnöksége első 100 napjában 100 millió oltást adjanak be az amerikaiaknak. Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) adatai szerint az Egyesült Államokban összesen 115 730 730 dózis vakcinát adtak be azóta, hogy decemberben engedélyezték a védőoltás sürgősségi felhasználását. Szakértők szerint elképzelhető, hogy a kabinet fennállásának 100. napjára az ország a 200 millió beadott oltást is eléri. "Ez most az optimizmus, de nem a pihenés ideje. Szükségem van minden amerikaira, hogy kivegye a maga részét" - fogalmazott.

Az elnök felhívta a figyelmet arra, hogy a különböző koronavírus-variánsok - amelyek fertőzőbbek az eredeti vírusnál - egyre gyorsabban terjednek. "Az oltás a legjobb, amit tehetünk, hogy visszavágjunk ezeknek a változatoknak" - fűzte hozzá. Az elnök azt is mondta, hogy a napi 1 millió oltástól, amelyet decemberben megígért, még mielőtt letette volna a hivatali esküjét, eljutottak a napi 2,5 millióig, amivel jelentősen megelőzik a világ többi részét.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 12:06
Szerdától érheti újabb meglepetés a töltőállomásokon.
Makro / Külgazdaság Tényleg kibírható a vagyonadó? Erről is kérdezzük Bojár Gábort a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:04
A Graphisoft alapítója július 8-án, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Érdekesen alakult az ország külkeresekedelmi mérlege májusban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:30
Az energiahordozók exportvolumene 52 százalékkal, az importjuké 12 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. 
Makro / Külgazdaság Trump a védett üzemanyagárakkal kacérkodik? Éppen most?
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:18
Az amerikai elnök maga szabja az árakat, írásban.
Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
Makro / Külgazdaság A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG