4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Emmanuel Macron pártja abszolút többséget is szerezhet két hét múlva a nemzetgyűlésben.
Emmanuel Macron. Forrás: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

A legfrissebb felmérések szerint az elnöki mozgalom választási esélyeire nincs hatással az hogy, ügyészi vizsgálat indult Richard Ferrand területfejlesztési miniszternek egy korábbi ingatlanfejlesztési ügyében.

A francia sajtó több mint egy hete az úgynevezett Ferrand-ügytől hangos, s az Odoxa közvélemény-kutatóintézetnek a France Info hírrádióban pénteken ismertetett felmérése szerint a franciák 54 százaléka úgy véli, hogy Emmanuel Macronnak nem szabadna a közélet erkölcsössé tételét zászlajára tűző új kormányban tartania Richard Ferrand-t, akire az érdekellentét gyanúja vetül.

A volt szocialista politikus egy biztosítótársaság vezetőjeként 2011-ben élettársától bérelt a biztosító számára irodát, s ezzel a magánjogi szerződéssel a pár személyes haszonszerzéssel gyanúsítható. Az ügyészi vizsgálat és az ellenzéki támadások ellenére az államfő és Edouard Philippe miniszterelnök is támogatásáról biztosította a minisztert.

Mit tett a botrány?

A június 11-én és 18-án esedékes kétfordulós nemzetgyűlési választások esélyeit mérő felmérések azt mutatják, hogy a Ferrand-ügy, amely az első jelentős válság, amellyel az új kormánynak szembesülnie kell, eddig nem hatott ki az elnöki párt, a Köztársaság lendületben (LReM) dinamikájára.

Egy héttel az első forduló előtt az OpinionWay közvélemény-kutatóintézetnek a Les Échos című gazdasági lapban pénteken megjelent felmérése azt mutatja, hogy a május 24-én kirobbant botrány ellenére az LReM támogatottsága egy százalékpontot javult az elmúlt héten, s kettőt az elmúlt két hétben.

A május 30. és június 1. között 1980 francia választópolgár megkérdezésével készült tanulmány szerint ha most tartanák a választást, Macron pártja 335-355 helyet szerezne meg az 577 képviselői székből. Az abszolút többséghez 289 képviselőre van szükség. Az egy éve alakult párt ez alapján kényelmesebb kormányzati többségre számíthat az alsóházban, mint amekkorát 2007-ben a Nicolas Sarkozy vezette jobboldal, illetve 2012-ben a Francois Hollande vezette baloldal tudhatott magáénak.

Félreértések sora jöhetA választási rendszer miatt Macron pártjának várható elsöprő győzelme ugyanakkor nem esik egybe a franciák vágyaival. A megkérdezetteknek csak a fele tartja kívánatosnak, hogy az államfőnek többsége legyen a nemzetgyűlésben a politikája végrehajtásához, s alig 37 százalék szerint szerencsés, ha abszolút többséghez jut. A többiek szerint jobb lenne, ha jobbról vagy balról erősebb ellenzéke lenne a centrummozgalomnak. A Le Monde kommentárja szerint a választási rendszer torzításából fakadó eltérés komoly félreértéseket okozhat a következő öt évben a kormányzat és a választópolgárok között.

Lassú méreg

"Az elnöki dinamika nem gyengül" - mondta a Les Échos-nak Bruno Jeanbart, az OpinionWay kutatási vezetője, aki ugyanakkor nem zárta ki, hogy a Ferrand-ügy hosszú távon hatással lesz a közvéleményre. Álláspontja szerint az ügy "lassú méregként" hathat a kormányzat megítélésére.     Az LReM-et a stabilan 20 százalékon álló jobbközép Köztársaságiak követik a felmérésben, akik 145-165 helyet szerezhetnek meg a nemzetgyűlésben. A szocialisták egy százalékpontot visszaestek, s alig 9 százalékos támogatottságra számíthat a korábbi kormánypárt, amellyel 20-35 képviselői helyet szerezhet meg.     A 13 százalékos támogatottságú radikális baloldal várhatóan 24-31 képviselőt küldhet az alsóházba, míg az első fordulóban 18 százalékot elérő Nemzeti Front, amely az elmúlt héten egy százalékpontot esett vissza, végül 7-17 képviselővel rendelkezhet.     A frakcióalakításhoz legalább 15 képviselőre van szüksége egy pártnak.

Simán nyernek

Hasonló eredmény mutat az Ipsosnak május 27. és 30. között 14 958 francia választópolgár megkérdezésével készült felmérése, amelyet a Le Monde című napilap ismertetett pénteken. Az Ipsos 31 százalékos támogatottságot jelez az első fordulóban az elnöki mozgalomnak, 22 százalékot a jobboldalnak és 18 százalékot Marine le Pen pártjának, a Nemzeti Frontnak. A radikális baloldal Jean-Luc Mélenchon vezetésével 11,5, a szocialisták pedig 8,5 százalékot érhetnek el.

Emmanuel Macronnak az Ipsos szerint is meglehet az abszolút többsége a nemzetgyűlésben a második fordulót követően, 395-425 képviselővel az 577-ből. A jobboldal 95-115 helyre számíthat, míg a radikális jobboldal 5-15, a radikális baloldal 10-20 képviselőt küldhet az alsóházba.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG