2p

Az iráni válság a magyar gazdaságnak sem kedvez, de biztató jeleket is látnak a szakértők: megérkezhetnek az uniós források, az euróbevezetés híre pedig erősíti a bizalmat az ország iránt – írja az Mfor.hu.

A Hormuzi-szoros lezárása a magyar gazdaságnak sem kedvez, az idén az Erste Bank előrejelzése szerint ezért mindössze 1,5 százalékkal növekedhet a GDP – mondta Nagy János, az Erste Bank vezető elemzője az Mfor.hu tudósítása szerint. A bank korábban 2 százalékos bővülést sem tartott elképzelhetetlennek. A piac egyre kevésbé derűlátó a konfliktus gyors lezárását illetően, ez a határidős piacokon is meglátszik, és ezzel a helyzettel kell megküzdeniük a gazdaságpolitikusoknak is. 

A magyar gazdaságban kedvezően indult az év, jó számokat produkált a kiskereskedelem és az ipar is, de ezek lehettek egyszeri jó adatok is. Az idén vannak „felfelé mutató kockázatok” is, például az uniós források beérkezése, amely akár éveken át felfelé módosíthatja a GDP-növekedést.

Mi lesz a privát vagyonokkal? Milyen változásokat hoz 2026 a vagyonadó, a bizalmi vagyonkezelés, az alapítványok, a magántőkealapok terén? Mi vár a magyar gazdaságra és a tőkepiacokra?

Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Jelentkezzen most Early Bird kedvezménnyel >>

Az infláció egyelőre kedvezőbben alakul a vártnál, és nem csak azért, mert az árkorlátozások fékezik a drágulás mértékét. A jövőben azonban ez könnyen megváltozhat, hiszen az ipari termelői árak már emelkednek, az energiaárak emelkedése és az előrelátható aszály pedig be fog épülni az élelmiszerárakba – mondja Nagy János. Jövőre már 4,5 százalékos lehet az infláció az Erste szakértői szerint. 

Az áprilisi választások után a forint látványosan erősödni kezdett, a hozamfelárak is mérséklődtek. A piac kíváncsian várja, hogy milyen gazdaságpolitikával rukkol elő a kormány, amely alapján 2030-ra teljesíteni tudja a maastrichti kritériumokat. A globális hozamok viszont elkezdtek emelkedni az iráni helyzet miatt, az inflációval kapcsolatban is az a várakozás, hogy emelkedik majd.

A forint további felértékelődésére már nem lát teret az Erste Bank, inkább valamelyest korrekcióra számít, 365-370 forint körüli euróárfolyammal kalkulál. A nemzetközi helyzet miatt nem lehet árfolyamerősödéssel számolni, de az euró bevezetésének ígérete a múltbéli tapasztalatok alapján jellemzően a devizák erősödését hozza. 2027 végén 350 forintos eurót várnak a szakértők.

Árfolyam

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Örülhet, aki most venne fel lakáshitelt
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:41
Az OTP lépett, hamarosan mehetnek utána a többiek is.
Makro / Külgazdaság Hajnalig gyűrték egymást a német kormány pártjai, itt van, mire jutottak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:14
Átírják a személyi jövedelemadó rendszerét is.
Makro / Külgazdaság Átírja a Magyar-kormány a közbeszerzések rendszerét – már hatályba is lépett az új rendelet
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:46
Jóváhagyási eljárás jön, vizsgálják majd a pályázók tényleges tulajdonosait és alvállalkozóit is.
Makro / Külgazdaság Irdatlan pénzek ömölhetnek a vasútfejlesztésbe idehaza, de nem csak az számít, hány új jármű érkezik
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:16
A magyar vasút előtt az elmúlt évtizedek legnagyobb járműmegújítási programja állhat. Az elöregedett járműállomány cseréje és a jelentős uniós források egyszerre teremtenek lehetőséget a közösségi közlekedés színvonalának javítására és a hazai ipar fejlesztésére. A következő évek egyik meghatározó gazdaságpolitikai kérdése ugyanakkor nem csupán az lesz, hogy hány új vasúti jármű érkezik Magyarországra – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb elemzésében.
Makro / Külgazdaság Újabb személycseréről döntött Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:03
Két fontos ember ment, egy jött szerda éjjel.
Makro / Külgazdaság Berobbant az állampapírpiac
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 17:21
A második negyedévben az állampapír piacot kimagasló aukciós kereslet és jelentősen csökkenő hozamok jellemezték. Mindezek eredményeképp az első félév végére az időarányos mértéket meghaladó volumenben teljesült az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) erre az évre vonatkozó finanszírozási terve.
Makro / Külgazdaság Egyre nagyobb a baj Záhonynál, a kormány is közbeléphet
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 15:07
Bár még mindig a záhonyi vasúti csomópont jelenti a legfontosabb kaput az ukrán gabona számára a nyugat-európai piacok irányába, Magyarország valójában egyre kevesebb gazdasági hasznot tud megtartani az Ukrajna felől érkező áruforgalomból. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) az ügyben levelet írt a kormánynak.
Makro / Külgazdaság Megtorpant a német cégek beruházási kedve
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:06
A cégek 92 százaléka beruházna, mégis alig teszik meg.
Makro / Külgazdaság Az év elején felborult a költségvetés, de mi lehet ennek a vége? Elárulták az elemzők
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 11:50
1999 óta csak háromszor mért magasabb eredményszemléletű (vagyis ESA-módszertan szerinti) költségvetési hiányt az első negyedévben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), mint idén januártól márciusig. Az egész éves előrejelzéseket jelentős bizonytalanság övezi, az elemzők a Kármán András vezette Pénzügyminisztérium pótköltségvetésére várnak. Eközben a piac már inkább a 2027-es és a még hosszabb távú, az euró bevezetése szempontjából is kulcsfontosságú tervekre kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 11:32
Csütörtöktől bruttó 4-4 forinttal emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG