2p
Mint egy fangli habarcs, úgy kellett az építőiparnak az otthonteremtés támogatása és a lakásáfa csökkentése.

Jobb, mint októberben, rosszabb, mint tavaly

Vegyes képet fest az építőipar novemberi teljesítményéről a KSH friss adatközlése - az mindenesetre biztos, hogy pocsékul áll a szektor. Novemberben az építőipari termelés volumene 0,2%-kal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, az előző hónaphoz képest viszont 3,6 százalékos emelkedést mértek.

Ha az év eddig eltelt részét egyben nézzük, az első tizenegy hónapban az építőipari termelés 2,8%-kal bővült az előző év azonos időszakához képest.

Ipari épületek javítják a számokat

A termelés a két építményfőcsoportban ellentétesen alakult: az épületek építése 10,2%-kal emelkedett, az egyéb építmények építése 8,0%-kal csökkent. Az épületek építésének növekedése elsősorban ipari épületek építésével függ össze.

A lakásépítésnek egyrészt a januártól érvényes áfacsökkentés és a kormány által beindított 10+10 milliós otthonteremtési program adhat majd lendületet 2016-ban. (Kérdés, hogy bírja-e majd a tempót az építőipar: az elmúlt évben nagyjából 7-8 ezer új lakás épült - ennek értéke a válság előtt 36-40 ezer darab volt.)

Még jó, hogy sportlétesítményekre van pénz

A kilátásokat tekintve nagyon fontos mutató az új szerződések állománya: ezek volumene 14,7%-kal emelkedett, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 50,1%-kal bővült, az egyéb építmények építésére vonatkozó új szerződéseké 11,9%-kal csökkent.

Az épületekre kötött új szerződések volumenének a növekedését sportlétesítményekre, oktatási, illetve ipari épületekre kötött nagy értékű szerződések adták.

Az új szerződések elmúlt három havi növekedése ellenére az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene továbbra is elmaradt az egy évvel korábbitól november végén.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG