2p
Szijjártó Péter szerint ez történelmi pillanat.
Orbán Viktor miniszterelnök fogadja Eric Holcombot, az egyesült államokbeli Indiana kormányzóját (b2) a Parlamentben 2017. június 14-én. Mellettük Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Jim Schellinger indianai kereskedelmi miniszter (j2). (Forrás: MTI Fotó, Miniszterelnöki Sajtóiroda / Botár Gergely)

A magyar külgazdaság szempontjából történelmi jelentőségűnek nevezte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, hogy első alkalommal írt alá a magyar kormány gazdasági együttműködési megállapodást az Amerikai Egyesült Államok egyik államával, illetve Magyarország az első ország, amellyel a közép-nyugati Indiana állam ilyen megállapodást köt.

Szijjártó Péter és Eric Holcomb, Indiana állam kormányzója szerdán Budapesten írták alá a gazdasági együttműködésről szóló egyetértési nyilatkozatot a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint Indiana gazdaságfejlesztési társasága között.

Szijjártó Péter elmondta azt is: három nagy indianai vállalat van Magyarországon, egy gyógyszeripari és két autóipari cég, ezek mintegy 800 munkavállalót foglalkoztatnak.

Csupa hasonlóság

A gazdasági kapcsolatok dinamikusan bővülnek, Indiana és Magyarország között a külkereskedelmi forgalom tavaly 100 millió dollár körül volt, és az idei első negyedévben időarányosan megduplázódott. Ez hozzájárult ahhoz, hogy a Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok közötti kereskedelmi forgalom az első negyedévben 11 százalékkal nőtt - ismertette a külügyminiszter.

A gazdasági együttműködés jövőjéről szólva kitért arra, hogy a magas színvonalú feldolgozóiparra és a mezőgazdasági tevékenységre helyeznék a hangsúlyt. Jó remény van arra, hogy a magyar vízgazdálkodási technológiát Indianában is bemutatják, illetve használják majd - jelezte.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: hasonló Magyarország és az amerikai szövetségi állam álláspontja a környezetvédelem és a versenyképesség egyensúlyával, valamint a biztonság megteremtésével kapcsolatban.

Eric Holcomb, Indiana kormányzója azt mondta, a megállapodás aláírásával erősíteni tudják az együttműködést, rendszeres kapcsolatban lesznek annak érdekében, hogy kihasználják a kölcsönös gazdasági fejlesztési lehetőségeket.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG