5p
Reggel óta nem közlekednek a vonatok Nyugat-Európába. A vasúttársaság sajátos indoklást adott erre.

A vasúti közlekedés, az utasok és a személyzet biztonsága érdekében döntött a MÁV Zrt. a Budapestről induló közvetlen nyugat-európai járatok felfüggesztése mellett, a szolgáltatást megrendelő Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egyetértésével - mondta Dávid Ilona, a vasúttársaság elnök-vezérigazgatója csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Nyitott ajtók

A Keleti pályaudvaron, a nemzetközi pénztárakhoz közel tartott eseményen Dávid Ilona a közlekedésbiztonságot veszélyeztető körülmények közé sorolta a vonatok túlterheltségét, hogy sokszor a kocsiajtókat nem lehetett becsukni - ami kizárta a vonat indítását -, valamint hogy a pályaudvaron tolongó migránsok gátolták a szerelvények biztonsági ellenőrzését és összeállítását.

Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. Kép forrása: MTI

 

Problémás jegyek

Emellett számos "jegyekkel kapcsolatos visszaélést" is tapasztaltak; példaként említette, hogy egyesek nagy számban vásároltak 29 eurós kirándulójegyet Münchenbe, amelyet aztán jóval drágábban adtak el a migránsoknak. De az is sokszor előfordult, hogy átírták az utazási okmányon szereplő célállomást vagy a nemzetközi menetjegy adatait, illetve meghamisították a menetjegy árát.

Fő a biztonság!

Mindezek a közlekedésbiztonságot, ezen belül az utasok és a személyzet biztonságát is veszélyeztető körülmények miatt hozták meg korábbi biztonsági intézkedéseiket - a nemzetközi jegyvásárlás szabályainak szigorítása, a Keleti pályaudvar kedd délelőtti lezárása -, és döntöttek csütörtök reggel a Budapestről induló közvetlen nyugat-európai járatok felfüggesztése mellett - közölte.    Ilyen esetekben kötelesek egyeztetni a közszolgáltatás megrendelőjével, a MÁV Zrt. alapítójával, vagyis a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal - tette hozzá Dávid Ilona.

Nem ők zárták be a kapukat

Az elnök-vezérigazgató kérdésre válaszolva hozzáfűzte, hogy míg a vasúti közlekedéssel kapcsolatban a vasúttársaság dönt, a migránsok vonatról való leszállítása, a pályaudvar megnyitása vagy bezárása a rendőrség hatásköre. Reggel a hatóság a MÁV döntését követően engedte be a migránsokat a pályaudvarra - tette hozzá.

Irány Európa, de hogyan?

Feldmann Márton, a MÁV-Start Zrt. értékesítési vezérigazgató-helyettese megerősítette, hogy jelenleg az Ausztrián keresztül Németországba közlekedő vonatok Hegyeshalomig, illetve onnan járnak, odáig pedig a vasúttársaság biztosítja a belföldi járatok használatát a Nyugat-Európába tartó utasoknak. A Szlovákián és Csehországon keresztül Németországba közlekedő vonatok esetében a szlovák partnervasút a szerelvényeket jelenleg Stúrovo (Párkány) állomásig és onnan közlekedteti. A MÁV azt javasolja az erre utazóknak, hogy Esztergomon keresztül közelítsék meg Stúrovót.

Hegyeshalomig, illetve Esztergomig a menetrend szerinti járatok közlekednek, nem indítottak új járatokat, de a meglévőket több kocsival indítják - tette hozzá.

I want my money back!

A jegyvisszaváltással kapcsolatban Feldmann Márton arról számolt be, hogy annak feltételeit nemzetközi egyezmények, szerződések rögzítik. Partnereivel egyetértésben a MÁV-Start Zrt. úgy határozott, hogy a rendkívüli kedvezménnyel értékesített jegyeket, amelyeket egyébként nem lehetne visszaváltani, ettől a héttől könnyített eljárással mégis visszaváltják.

Vagyis a 40 euró alatti menetjegyek árát készpénzben, ha lehetséges, azonnal visszatérítik. Az általános visszatérítési szabályokat - kérelem benyújtása, adatok és elérhetőségek megadása, a jegy fel nem használásának igazolása, három hónapos visszatérítési határidő - pedig csak a 40 eurónál drágább menetjegyek esetén alkalmazzák.

Kérdésre válaszolva a vezérigazgató-helyettes közölte, hogy azért választották ezt az értékhatárt, mert az ez alatti az árkategóriába tartoznak a legnépszerűbb, legnagyobb számban értékesített nyugat-európai jegyek, mint amilyenek a kirándulójegyek.

Mint mondta, eddig nem jelentkezett tömeges visszatérítési igény. Ahogy a sajtótájékoztatón elhangzott, ilyen kérelmet benyújtani, illetve ilyen igényt jelezni nemcsak a Keleti pályaudvar nemzetközi jegypénztáraiban lehet, hanem az ügyfélszolgálatokon is, Budapesten a Keleti pályaudvaron kívül még kilenc másik helyszínen.

Feldmann Márton kérdésre válaszolva közölte, hogy a vonatok terhelésével kapcsolatos biztonsági kockázatot az adott szerelvény személyzetének kell megítélnie, az ő felelősségük dönteni a vonat indulásáról.

A világ összes nyelve

Arra a felvetésre, hogy a szemlátomást semmilyen tájékoztatáshoz nem jutó migránsoktól miért várnak együttműködést, azt mondta: a vasúttársaság nincs felkészülve arra, hogy "a világ összes nyelvén" tájékoztassa az utasokat, mind a hangos, mind a szöveges tájékoztatást angolul is igyekeznek közzé tenni.

Mossák kezeiket

A vezérigazgató-helyettest arról is kérdezték, hogy miért nem tájékoztatták a migránsokat arról, hogy hiába vásárolják meg menetjegyüket Németországig, ha nincsenek érvényes úti okmányaik, nem léphetnek az országba. Feldmann Márton közlése szerint mindig az utas felelőssége, hogy rendelkezik-e a célországba utazáshoz szükséges okmányokkal, az ezzel kapcsolatos tájékoztatás nem a MÁV dolga. Tudomása szerint erről a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal tájékoztatja a migránsokat a regisztrációkor.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság „Még mindig várja az ember, hogy kormányváltás vagy rendszerváltás történt április 12-én”
Imre Lőrinc | 2026. július 26. 06:01
Magyarország és az Európai Unió viszonyában egyértelműen pozitív fordulat történt a Tisza-kormány beiktatása óta, a piacgazdaság helyreállításában azonban még bőven vannak tennivalók és nem is biztos, hogy megszületett róla a végleges döntés – hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) kerekasztal-beszélgetésén, amit „Gazdaságpolitikai kihívások – EU-perspektívában” címmel rendeztek meg. Miként az is, hogy a feloldott európai uniós források esélyt és nem garanciát jelentenek a magyar gazdaság számára, az euró bevezetése pedig nem lehet önmagáért való cél.
Makro / Külgazdaság Rendrakást ígér az állami cégeknél Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 15:11
Folytatódik a Gazdasági és Energetikai Minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
Makro / Külgazdaság Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 10:16
A spanyol labdarúgó-válogatottnak a világbajnokság megnyeréséért járó 50 millió dolláros fődíj körülbelül 30 százalékát adóként be kell fizetnie az amerikai adóhivatalnak (IRS) – jelentette a Fox News.
Makro / Külgazdaság Így alakítaná át a közmédiát a Magyar-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 13:01
Közzétette a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium a szakmai egyeztetés vázlatpontjaik, amelyek nem kötelezők, de adhatnak egy képet a jövő magyar közmédiájáról.
Makro / Külgazdaság Egyiptomi vasútprojekt: se pénz, se posztó, csak feljelentés?
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 10:46
Egyiptomi vasútprojektbotrány, az állami vezetők juttatásainak megvágása, spórolás a közmédián, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörlése. Ezekről a kérdésekről is beszélgetett kollégánk, Dobos Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Makro / Külgazdaság Ligeti Miklós: Szeretnénk már a Matolcsy-család legalább két tagját gyanúsítotti kihallgatáson látni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. július 24. 10:16
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 102. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Ismét végigsöpör a világon a vámhullám
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:31
A Trump-adminisztráció arra hivatkozik, hogy az Egyesült Államok betartatja a kényszermunkával előállított termékek importjának tilalmát, más országok viszont nem. 
Makro / Külgazdaság Júniusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 08:30
Kevesebben dolgoznak és több a munkanélküli júniusban, mint májusban volt a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Ekkora inflációra számít Magyarországon az OECD
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:03
A tavalyi minimális GDP-növekedés után idén már 1,9 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, de hosszabb távon javítani kell a nők és a fiatalok munkaerőpiaci helyzetén az OECD szerint.
Makro / Külgazdaság Értékelést adtak a magyar gazdaságról, a kormány is reagált
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 20:08
Az OECD legfrissebb Magyarországról szóló gazdasági előrejelzése szerint a magyar gazdaság növekedése a következő két évben fokozatosan erősödhet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG