2p

Az előző kormány idején jött az első levél.

Az Európai Bizottság indokolással ellátott vélemény megküldésével szólította fel Magyarországot és Romániát csütörtökön, hogy ültessék át nemzeti jogrendjükbe az energiahatékonyságra vonatkozó uniós szabályokat.

Az uniós bizottság a júniusi kötelezettségszegési eljárásokat ismertető csomagjában azt kifogásolta, hogy az átdolgozott energiahatékonysági irányelv rendelkezései nem kerültek be a két ország nemzeti jogszabályaiba. Az átdolgozott irányelvet 2023-ban fogadták el, és a tagállamoknak az intézkedések többségét 2025. október 11-ig kellett volna bejelenteniük.

Ezt meg kell lépni mindenképpen?
Ezt meg kell lépni mindenképpen?
Fotó: Pixabay

Két hónap időt kapnak

A bizottság 2025 novemberében az irányelv nemzeti jogba való teljes körű átültetésének hiánya miatt 26 tagállamnak küldött felszólító levelet, közülük Magyarország és Románia nem tett eleget kötelezettségének továbbra sem.

Ezért döntött a brüsszeli testület úgy, hogy indokolással ellátott véleményt küld Magyarországnak és Romániának. A két tagállamnak két hónap áll a rendelkezésére, hogy válaszoljon és teljes körűen megvalósítsa a jogszabályok átültetését. Ennek elmaradása esetén az uniós bizottság az Európai Unió Bírósága elé terjesztheti az ügyeket, és pénzügyi szankciók kiszabását kérheti.

A felülvizsgált irányelv energiahatékonysági intézkedéseket vezet be, amelyek hozzájárulnak a teljes uniós energiafogyasztás csökkentéséhez, és ezáltal az unió éghajlatpolitikai törekvéseinek eléréséhez, valamint a fokozott energiabiztonsághoz és a megfizethetőbb energiához. Célértékeket tűz ki az energiafogyasztásra és az energiamegtakarításra vonatkozóan, különös tekintettel az energiaszegénység enyhítését célzó intézkedésekre, továbbá célértékeket határoz meg a hatóságok fogyasztására és a hatóságok tulajdonában lévő épületek felújítására vonatkozóan is. Emellett az uniós energiapolitika egyik alapelveként bevezeti az úgynevezett „első az energiahatékonyság” elvét, mely szerint az uniós országoknak az energetikai és a nem energetikai ágazatokban egyaránt figyelembe kell venniük az energiahatékonyságot, amikor vonatkozó szakpolitikai intézkedéseket és jelentős beruházási döntéseket hoznak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG