2p
4,1 százalék lett az amerikai GDP növekedés a második negyedévben, és ezzel megközelítette a mi 4,4 százalékos szintünket. Míg Európában főleg a felzárkózó gazdaságok növekszenek gyorsan, addig az óceán túloldalán elnök minden panasza ellenére az Egyesült Államok éri el ezt az ütemet, noha gyakorlatilag a világ leggazdagabb országa.

Nem az első negyedév az utóbbi években, amikor az amerikai gazdaság ilyet produkál: 2014 harmadik negyedévében 4,9 százalék lett az éves ütem, egyúttal a mostani a Reuters szerint a harmadik legerősebb adat az 1929-32-es válság óta. Igazán nem lehet oka panaszra Trumpnak, noha gyakran emlegeti, hogy Európa és Kína kizsákmányolja országát a kereskedelemben és a valutaárfolyamok által.

Trump elégedett

Most ő maga is elismerte, hogy jó úton van országa afelé, hogy a növekedés elérje 13 éve a legmagasabb szintet (nem tudni, miért ezt a számot hangsúlyozta, talán mert akkor republikánus elnökség volt). Hozzá kell tenni, hogy pont az elnök intézkedései miatt egyszeri tétel is befolyásolta az adatot: az amerikai farmerek rohantak Kínába vinni amennyi szóját csak tudtak, még mielőtt életbe léptek Trump vámjai és Kína viszontvámjai.

A közeljövő

Mindazonáltal a belföldi fogyasztás 4 százalékkal nőtt, a kormány 3,5 százalékkal költött többet. A Fed mindazonáltal éves szinten 2,8 százalékot vár (ilyen fejlett országnál ez is óriási), jövőre 2,4-et, 2020-ban pedig 2 százalékot. A fejlett országok között ezzel az egyik legmagasabb növekedési szintet éri el, így aztán Amerikát belátható időn belül nem fogja utolérni senki, hozzá egyelőre nem lehet felzárkózni.

Világrekorderek

Mindemellett rengeteg országban van a világban igen magas gazdasági növekedés, persze elsősorban a szegényebb országokban, és ez így természetes, nekik kell felzárkózniuk. Két afrikai ország, Ruanda és Etiópia vezeti a listát 10 százalék fölötti ütemmel, majd Örményország jön 9,6 százalékkal. India a maga 7,7 százalékával azért örvendetes, mert az emberiség közel ötödét jelenti, de az ugyanekkor lakosságú Kína sem sokkal marad el ettől, ráadásul ő már szegénynek sem mondható.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG