2p

Hozzájárult a német törvényhozás tartományi kormányokat összefogó kamarája (Bundesrat) pénteken az általános drágulás hatásainak ellensúlyozását szolgáló kedvezményes közlekedési bérlet intézményének felújításához, a helyi és a térségi közösségi közlekedésben országszerte érvényes bérletet így májustól bevezetik.

A Németország-menetjegy (Deutschlandticket) elnevezésű bérlet 49 euróba kerül. Ez az ár az utasoknak komoly megtakarítást jelent, tekintve, hogy például Berlinben 86 euróba kerül a havi bérlet, és súlyos bevételkiesést a közlekedési vállalatoknak.

Az új bérlet jót tesz a turizmusnak és az ingázóknak is. Fotó: Depositphotos
Az új bérlet jót tesz a turizmusnak és az ingázóknak is. Fotó: Depositphotos

A szövetségi parlament (Bundestag) hosszú egyeztetés után, március közepén fogadta el a tavaly nyáron kipróbált bérleti konstrukciót, amelyet a Bundesrat végül változtatás nélkül jóváhagyott. Az egyelőre 2025-ig szóló megállapodás szerint a szövetségi kormány és a tartományok fele-fele arányban, együttvéve évente hárommilliárd euróval segítik ki a közlekedési vállalatokat.

A Deutschlandticket április 3-tól kapható, havonta fizetendő és bármikor lemondható éves bérletként. Az okostelefon-alkalmazással, chipkártyaként vagy kinyomtatott QR-kódként használható bérlet az egész országban érvényes a helyi közösségi közlekedési vállalatok járatain és a Deutsche Bahn vasúttársaság regionális járatain.

Elődjét az úgynevezett kilenceurós menetjegyet (9-Euro-Ticket) 2022-ben vezették be a nyári hónapokra, a június-augusztusi időszakra. Az energiaárak és az infláció emelkedésének ellensúlyozását szolgáló támogatások egyikeként bevezetett kedvezményes nyári havi bérletből 50 millió kelt el.

A szövetségi kormány egy sor további lépéssel, egyebek mellett a földgáz áfájának csökkentésével és a földgáz, a távhő és az áram árának korlátozását jelentő úgynevezett árfék programokkal igyekszik enyhíteni az Oroszország Ukrajna elleni támadásával összefüggő lakossági és vállalati terheket. A támogatási programok összeértéke nagyjából 300 milliárd euró.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat a világra: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
Makro / Külgazdaság Tompíthatják a kínai veszedelmet az európai autógyárak
Király Béla | 2026. október 13. 05:44
A napokban az EU és Kína megegyezett arról, hogy az ázsiai cégek visszafogják a hibridek exportját. Peking cserébe a vámháború enyhítéséért a ritkaföldfémekhez való európai hozzáférést is garantálja. Az egyezség akár a magyar gazdaság számára is előnyös lehet.
Makro / Külgazdaság Nagyot emelkedett az olaj- és a gázár, gyenge kezdés a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:50
A kereskedés kezdetekor alig mozdultak a legnagyobb New York-i tőzsdeindexek, a Brent olaj hordónkénti ára viszont már 107 dollár felett jár.
Makro / Külgazdaság Döntött az ügyészség Matolcsy György védőjének panaszáról a Simor András-ügyben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:55
A gyanú szerint a Magyar Nemzeti Bank vezetői nyomást helyezhettek az Erste Bankra, hogy Simor András lemondjon felügyelőbizottsági tagságáról. Matolcsy korábban „hamis mesének” nevezte a felvetést.
Makro / Külgazdaság Kidobott pénz vagy pluszvédelem két biztosítás ugyanarra?
Dr. Gazda Zsuzsanna | 2026. október 12. 10:11
Előfordul, hogy úgy kötünk különböző biztosításokat és fizetünk akár éveken át díjat több biztosítónak, hogy nem tudjuk: biztosításaink részben vagy akár teljes egészében ugyanarra a kockázatra nyújtanak fedezetet. Kár esetén jelent ez bármiféle előnyt? Vagy csak feleslegesen kidobott pénzről van szó? A válasz nem is olyan egyszerű – derül ki a Pénzügyi Békéltető Testület előtti ügyekből.
Makro / Külgazdaság Még be sem vezettük, de már segít az euró
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:12
Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója az euróbevezetési szándékot tartja az egyik legerősebb hozamcsökkentő tényezőnek. Ezt nyilatkozta a Portfolio-nak Tardos Gergely.
Makro / Külgazdaság Topmilliárdosok vallottak a vagyonadóról: kiderült, mit gondolnak a jelenlegi tervezetről
Imre Lőrinc | 2026. október 12. 08:02
Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu három, A 100 leggazdagabb című kiadványban szereplő milliárdos véleményét kérdezte az október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezetről. Nagy Eleket és Scheer Sándort a 100 milliárd forint feletti, Bojár Gábort pedig az 50 milliárd forint feletti kategóriából érte el a portál.
Makro / Külgazdaság Eximbank-ügy: újabb cég üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:31
Visszautasította a működésével kapcsolatos politikai összefonódásra vonatkozó feltételezéseket és vitatta a vagyonvesztésre vonatkozó kijelentéseket az Exim exportösztönző magántőkealap kezelője, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:16
A jövő héten az augusztusi építőipari, ipari és kereseti adatokat teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG