3p
Az új valuta bevezetése Maduro szerint a gazdaság védőangyala, szakértők szerint azonban még az ellenkezője is lehet nemsoká.

Lényegében megállt az élet Venezuelában, miután az államfő hivatalosan is forgalomba helyezte az ország új valutáját, a szuverén bolivárt. Nicolás Maduro buszsofőrből lett elnök ezzel kívánja megfékezni az ország előző, erős bolivárával bekövetkezett hiperinflációs jelenséget, gazdasági szakemberek szerint ez ugyanakkor csak tovább tetézheti a gondokat.

Az új pénzt hétfőn helyezték forgalomba, több ezer üzlet pedig ki se nyitott azóta, mivel alkalmazkodniuk kell az átállás során. Maduro ezen felül banki szünnapnak nevezte ki a hétfőt. Szakértők szerint lényegében üresek az utcák a városokban: pár munkahelyen demonstrációkat tartanak, de a legtöbben egyszerűen nem indultak el dolgozni, félve a friss váltás okozta bizonytalanságtól.

Öt nullát vésnek le

A növekvő bizonytalanság tovább növekedhet, de egyelőre nem érkeztek hírek jelentős tüntetésekről vagy rendbontásról – a kormány ugyanakkor érezhetően emelte a védelmi erők jelenlétét az utcákon. Bár a kormányfő szerint a bevezetés a gazdaság mentőangyala lehet (ami megállítja a hiperinflációt,) a lakosság egyre kevesebb hitelt ad Maduro szavainak. Ez persze növeli a feszültséget a környező országokban is, akik folyamatosan készülhetnek több millió bevándorló első körös kezelésére.

Az új valuta öt nullát hasít le az "erős bolivárból" (így hívták régebben, de gyengesége miatt most lecserélik), egy korábban 2,5 milliós csésze kávé most már csak 25 szuverén bolivár. A BBC tudosítása alapján azonban az emberek még nem képesek túl nagy költekezésre: tegnap mindenki maximum 10 új bolivárt húzhatott ki az automatákból. A valutaváltás befagyasztotta az ország feketekereskedelmét is, aminek az amerikai dollár az alapja. A kormány az új pénznem mellett számos más rendelkezést is útjára indított: szeptembertől 34-szeresével növelik az átlagbéreket, továbbá megemelik az áfát és az üzemanyagárakat.

Maduro még a petro nevű kriptodevizához is hozzákötötte az új valutát, ami pedig Venezuela olajiparához köthető. Az USA megtiltotta a kereskedést polgárai számára, az Icindex kripto-oldal szerint pedig a petro pedig egy kész átverés.

Robbantás a gyűlölt elnök feje felett: igazi merénylet volt?

Venezuela ura, aki leválthatatlan, uralma korlátlan, viszont népét nagyobb nyomorba taszította, mint Ceausescu egykor Romániát, a helyi felvonulási téren szónokolt katonái előtt, amikor fölötte drón robbant. Az elnök megúszta, néhány katona meghalt. Vajon valaki elszánta magát a merénylete, vagy rendezett magának egyet a diktátor, hogy erre hivatkozva őrizhesse hatalmát? Tovább >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Bemondta az S&P, hogy mi a legvalószínűbb forgatókönyv Grönlanddal kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. február 7. 09:10
Megerősítette Dánia hosszú és rövid lejáratú hazai és külső szuverén kötelezettségeinek lehetséges legjobb, „AAA/A-1 plusz” szintű besorolásait az S&P Global Ratings, ami mellé továbbra is stabil kilátást mellékelt. A nemzetközi hitelminősítő indoklásában kiemelte, hogy az Egyesült Államokkal Grönland ügyében kialakult viszály diplomáciai megoldását valószínűsíti.
Makro / Külgazdaság Pontosan kiszámolták, ki mennyire jár jól a rezsistoppal
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 20:10
A gázzal fűtők, és az egyedül élő előrefizetős mérőórások lehetnek a rezsistop nyertesei. Az elemzés alapján utóbbiaknak érdemes nyilatkozni arról, hogy a villanyszámlára kérik a jóváírást.
Makro / Külgazdaság Osztogat vagy fosztogat a kormány? Jégkockaként olvadt el a GDP-növekedés – Ez Viszont Privát Extra
Havas Gábor – Herman Bernadett – Izsó Márton | 2026. február 6. 18:41
Különleges adással érkezik a héten az Ez Viszont Privát. Gyükeri Mercédesszel és Tóth Leventével beszélget a gazdaság és közélet aktuális témáiról Herman Bernadett főmunkatársunk. 
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy milyen árakon tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 10:53
Nem lesz árváltozás. 
Makro / Külgazdaság Már Kínával üzletel leginkább Németország
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:55
Nőtt Németország kivitele és behozatala is decemberben, novemberhez viszonyítva – közölte a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal. A teljesítmény az elemzőket is meglepte, akik kisebb mértékű bővülésre számítottak.
Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG