Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
A ferihegyi repülőtér 2B terminálján délben ötből már négy utasbiztonsági kapu is működött, a zsúfoltság ennek ellenére nem csökkent - járatok töröltek, külsős cégek segítik ki a BA-t
A ferihegyi repülőtér 2B terminálján délben ötből már négy utasbiztonsági kapu is működött, a zsúfoltság ennek ellenére nem csökkent, eddig csak a Lufthansa és a Malév jelentett be járattörlést - mondta Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője pénteken az MTI-nek.
A biztonsági ellenőrzést végzők közül csak néhányan vették fel a munkát, hozzájuk külső cég emberei csatlakoztak, így tud négy utasbiztonsági kaput működtetni a BA - tette hozzá. Megjegyezte, hogy a külsősök megfelelő engedélyekkel rendelkeznek, amit a Nemzeti Közlekedési Hatóság - korábban nem látott számban - jelenlévő szakemberei is ellenőriznek.
Szollár Domokos elmondta, hogy a péntek az egyik legerősebb nap a repülőtéren, ekkor indul egy pekingi és egy New York-i járat is, a gépek általában teljes kihasználtsággal közlekednek ilyenkor.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak.