2p
Már látszik, hogy kevesebb az új megrendelés.

A Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint májusban 15,1 százalékkal emelkedett az építőipari termelés volumene. Mindkét építményfőcsoport termelése nőtt: az épületek építésének volumene 8,8, az egyéb építményeké 23,7 százalékkal. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése májusban 6,1 százalékkal emelkedett az előző hónaphoz képest.

Májusban az előző év azonos hónapjához képest mindkét építményfőcsoport termelésének volumene nőtt: az épületeké 8,8, az egyéb építményeké 23,7 százalékkal. Az épületeknél ipari épületek építése, az egyéb építményeknél út-, vasút- és közműépítések eredményezték a növekedést.

Az építőipar ágazatai közül az épületek építésének termelése 7,4, az egyéb építményeké 26,3, a speciális szaképítésé 13,1 százalékkal emelkedett.

Kevesebb az új szerződés

A megkötött új szerződések volumene 10,7 százalékkal csökkent, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 33 százalékkal nagyobb, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 24,4 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. Május folyamán irodaépületek mellett ipari és oktatási épületek építésére kötöttek új, nagy értékű szerződéseket.

Az építőipari vállalkozások május végi szerződésállományának volumene 67,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 9,3, az egyéb építményeké 91,1 százalékkal nagyobb volt, mint egy évvel azelőtt.

2018. január–májusban az előző év azonos időszakához képest az építőipari termelés 16,9 százalékkal emelkedett - közölte a KSH.

Megszűnik a kedvezményes lakásáfa

Nem csoda, hogy nincsenek új szerződések: Varga Mihály pénzügyminiszter néhány hete azt mondta: nem tervezi a kormány az 5 százalékos újlakás áfa meghosszabbítását 2019 vége után.

Az OTP korábbi elemzése szerint 2020-tól a 27 százalék áfakulcs miatti nagyjából 21 százalékos bruttó lakásár-növekedés mellett látványosan szűkül majd a vevői kör. A kereslettel párhuzamosan azonban az újonnan meghirdetett kínálatban is csökkenést látható idén, főként az áfa meghosszabbítása és a szűkös építőipari kapacitások miatti bizonytalanság miatt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elmozdult a 30 éves amerikai jelzáloghitelek kamata
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 17:04
Az Egyesült Államokban közel három hónapja a legalacsonyabbra csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata a június 27-én záródott héten – közölte az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America – MBA) szerdán.
Makro / Külgazdaság Meglepte az elemzőket az euróövezet friss adata
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 12:51
Nőtt a munkanélküliség, pedig nem ezt várták.
Makro / Külgazdaság Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 12:21
30 milliárd forinttal, ráadásul kisebb kamattal, mint legutóbb.
Makro / Külgazdaság Óvatos optimizmus Németországban
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 11:36
Túl van a legmélyebb ponton a német gépgyártás?
Makro / Külgazdaság Az egész világ és Donald Trump is erre a döntésre vár – nyilatkoztak az illetékesek
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 10:36
Kamatot vág-e a Fed? És mikor? Megszólalt a Trump által sokat kritizált elnök, illetve az amerikai pénzügyminiszter is.
Makro / Külgazdaság Ki fog itt tanítani?
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 08:51
Tovább nőtt a meghirdetett tanári állások száma.
Makro / Külgazdaság ÁKK: az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 96 százaléka teljesült
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 18:50
Az intézményi forintpiacon erős kereslet mellett a nettó forint intézményi finanszírozási terv 75 százaléka, míg a bruttó aukciós kibocsátási terv 50 százaléka teljesült 2025 első félévben. A lakossági piacon érdemi portfolió-átrendeződés mellett és a jelentős átárazódások ellenére is jól áll az időarányos teljesülés.
Makro / Külgazdaság A kínai büntetővám a hazai húsfogyasztókat is sújthatja
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 17:15
A január óta ideiglenesen érvényben lévő védővám fennmaradása akár 3-4 százalékkal is megemelheti a sertés- és baromfihúsok kilónkénti árát a hazai piacon – figyelmeztet az UBM.
Makro / Külgazdaság Kiábrándító június – hatalmas visszaesés a román új autók piacán
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 16:46
Az új autók piaca 21,8 százalékkal zsugorodott az első fél évben – közölte az autógyártók és importőrök szakmai szervezete (APIA) kedden. A június különösen kiábrándító volt.
Makro / Külgazdaság Felpörgött az euróövezet inflációja júniusban
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 14:39
Azonban az áremelkedés megfelelt az elemzők által vártnak az Eurostat kedden közzétett előzetes adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG