1p
A kormány felkészült az eurózóna válságának elhúzódásából fakadó kockázatok kivédésére, alternatív makrogazdasági előrejelzéseket is kidolgozott, az ebből fakadó eltérések kezelésére a 2012. évi költségvetési törvényjavaslatban szereplő, összesen 300 milliárd forintot kitevő tartalékok elégségesnek bizonyulnak - derül ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egy írásbeli kérdésre adott válaszából.

Az Országgyűlés honlapján közölt válaszban a tárcavezető megerősítette azt is: további, a 2012-es költségvetéssel kapcsolatban bejelentett bevételi és kiadási intézkedésekre nincs szükség – tudósított az MTI. A kormány olyan költségvetési törvénytervezetet nyújtott be a parlamentnek, amely az EU gazdasági és pénzügyminiszteri tanácsa által felvetett problémákat kezeli. Olyan intézkedéseket fogadtak el, amelyek tartósak, szerkezeti jellegűek, és biztosítják, hogy az államháztartás hiánya a három százalékos referenciaérték alá kerüljön 2012-ben. Ezek kiváltják a tanács által egyszerinek minősített intézkedések kifutásának hatását.

Ezen felül a 2012. évi költségvetési törvényjavaslatban a kormány már figyelembe vette a világgazdasági környezet romlását, és a konvergencia-programhoz képest jelentősen lefelé módosított makrogazdasági előrejelzésre építette a költségvetést - áll a dokumentumban.    Matolcsy György felhívja a figyelmet arra is: 2013-ban a Széll Kálmán Terv hatályba lépő megtakarításai ellensúlyozzák az ágazati különadók megszüntetésének és a bankadó megfeleződésének hatását. 2014-től kezdődően pedig már nincsenek olyan egyszerinek mondott bevételek, amelyek kiesése pótlólagos problémát jelentene a költségvetésnek, és további intézkedéseket tenne szükségessé - fogalmaz a miniszter.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
Makro / Külgazdaság Rossz hírek jöttek egy másik fontos tengeri kereskedelmi útvonalról is
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:39
Aktivizálódtak a kalózok is.
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Sokkal több embert raktak ki Ausztriából, mint ahányan érkeztek
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:24
Beindultak a kitoloncolások.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG