1p
Magyarországot azért érte pénzügyi támadás 2011 októbere és 2012 tavasza között, mert nem a lakosságra és a magyar vállalkozásokra terhelte, terheli négy év alatt a 3 ezer milliárd forintos takarékossági csomagot - mondta képviselői kérdésre válaszolva Matolcsy György a parlament gazdasági és informatikai bizottsága hétfői ülésén.

"Azért érte előre tervezett pénzügyi támadás Magyarországot, mert érdeksérelmet okozott azoknál, akikre ezt a közel 3 ezer milliárd forintos terhet ráraktuk, ezért kapott háromszoros bóvli minősítést az ország" - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter.

Ráléptek valakinek a tyúkszemére



Úgy fogalmazott: ha november 17-én az S&P-leminősítést nem állítjuk le - ekkor fordult az IMF-hez Magyarország - akkor más ősz és tél köszöntött volna az országra, és emellett nagyon sokba került volna.
"A hitelminősítők leminősítése nem biztos, hogy azt jelzi, hogy a kormány rosszul működik. Azt jelzi: valakinek a tyúkszemére rálépett a kormány, mégpedig a pénzügyi rendszerek, szervezetek, intézmények tyúkszemére" - mondta Matolcsy György.

Egy másik kérdésre kijelentette: az első negyedéves 0,7 százalékos GDP-csökkenésből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, lehet, hogy a második negyedéves mutató is negatív lesz, de azután növekedésnek indulhat a GDP.

Egyensúlyban vagyunk

Magyarország helyreállította az államháztartás egyensúlyát, ezt a bizonyítványt az Európai Bizottság állította ki, amikor visszavonta az EU kohéziós alapokra vonatkozó felfüggesztését - mondta Matolcsy György.

Kifejtette: az EU pénzügyminiszteri tanácsa, az Ecofin megállapította, hogy Magyarországnak példátlan gyorsasággal sikerült helyreállítania az államháztartás pénzügyi egyensúlyát.
A GDP arányos államháztartási hiány 2010-ben 4,2 százalék volt, 2011-ben egyszeri intézkedésekkel - így a magánnyugdíj-pénztári rendszer reformjával - többlettel zárt az államháztartás, amely egyszeri intézkedések nélkül is 2,47 százalékos hiányt mutatott, majd erre az évre 2,5 százalékos hiányt tervez a költségvetés.

Jó ötletek vannak, forrás?

Ebben a folyamatban szokatlan eszközöket is fel kellett használni - tette hozzá a miniszter. Matolcsy közölte: egyetért a Fidesz frakció javaslatával, amely a kisvállalkozások járulékterheinek csökkentésére, illetve munkahelyteremtésre vonatkozik, hozzátéve, hogy a programhoz forrást kell találni.

Utasítás Orbán Viktortól, tovább alakítják a büdzsét
Orbán Viktor miniszterelnök arra utasította Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert, hogy tárcája még hétfő délután kezdje meg a Fidesz-frakcióban megfogalmazott, a munka világát érintő, a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot módosító indítványok konkrétumainak kidolgozását. A kormányfő ezt a Fidesz-KDNP hétfő délelőtti frakcióüléséről távozóban közölte újságírókkal.

Orbán Viktor azt is kérte a nemzetgazdasági minisztertől, hogy az így megszülető előterjesztések egy részét legkésőbb szerda délutánig, egy másik részét pedig július 9-ig nyújtsa be a parlamentnek, így a Ház úgy kezdheti meg a nyári szünetet, hogy a kis- és középvállalkozások, az 55 évnél idősebbek, a 25 évnél fiatalabbak munkáját, valamint a fizikai munkát végzőket segítő javaslatok már az Országgyűlés előtt fekszenek. Hozzátette ugyanakkor, hogy ezeket a fontos programokat nem lehet egyetlen évre bevezetni, hanem 3-4 éves programokban kell gondolkodni.

Ezekben a kérdésekben egyelőre nemzeti konzultáció is zajlik. Úgy tűnik, a költségvetés még sok módosításon eshet ár, mire elfogadják.




A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Máris nekirontott a Fidesz Magyar Péter legújabb bejelentésének
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 16:31
Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője szerint a Tisza Párt durván meg akarja emelni a katások adóját, szerinte a párt a katásokat is becsapta a választási ígéreteivel.
Makro / Külgazdaság Fontos adatok jönnek a magyar gazdaságról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 14:46
A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a külkereskedelemről és az ipari termelői árakról is közöl adatokat.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG