6p
A Fővárosi Közgyűlés egyhangú felhatalmazást adott Karácsony Gergelynek az atlétikai stadionról szóló tárgyalásokhoz. Sőt a momentumos polgármester kijelentette: ha december végéig nem születik meg a főváros feltételeit teljesítő kormánydöntés, az utcán fogják megakadályozni a világbajnokság megrendezését.

Szalámi politizálásba kezdett az Orbán-kormány. Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn rendkívüli sajtótájékoztatón Baranyi Krisztina, ferencvárosi polgármesterrel az oldalán üzente meg az Orbán-kormánynak, hogy mit kíván Budapest a beruházás megvalósításáért cserébe.

Az akkor ismertetett öt pontból mindjárt az elsőben 50 milliárd forint állami támogatás kért a fővárosi alap- és járóbeteg-ellátás fejlesztésére az elkövetkező öt évben. Ezen felül a zöldfelület növelését, valamint azt kérték, hogy a létesítmény ne csupán atlétikai világversenyek rendezésére alkalmas stadion legyen, hanem tömegsport céljaira és rendezvénytérként is használható létesítményként valósuljon meg. Minden szerződést nyilvánossá tennének és kormányhatározatban erősíttetnék meg a Tarlós-Orbán paktumban szereplő valamennyi  közlekedési fejlesztés megvalósítását.

Ezt különösen indokolttá teszi a kormány iparűzési adó felhasználására, valamint az építésügyi hatósági jogkörök kormányhivatalokhoz irányítására benyújtott kormányzati törvénymódosítási javaslat. A ma megjelent kormányhatározat viszont csak a kerületi kéréseket fogadta meg, amely így alkalmas a Fővárosi Közgyűlés megosztására, hiszen a lám a kabinet együttműködőnek mutatkozik.

Mint emlékezhetünk: a csepeli testület már november elején támogatásáról biztosította Orbánékat stadion-ügyben. A ferencvárosi képviselők hétfői ülésükön polgármesterük alternatív tervét támogatták. A kormány a kerületi javaslatokat részben összegyúró határozata meghökkentő sietséggel még a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt megjelentettek a Magyar Közlönyben. Nehéz nem nyomásgyakorlást látni ebben.

A 2024-es budapesti olimpia egy másik helyszíne, amely a IX., X. és XXI. kerületekben, a Kvassay-zsilip térségében található, elöl középen az Olimpiai Atlétikai Stadion, balról az olimpiai falu. (Forrás: MTI Fotó)


A közgyűlés kormánypárti képviselői az atlétikai centrum megvalósításának támogatásáról szóló előterjesztés vitájában érezhetően előre megírt kottából játszottak. Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester kivételével, aki kissé meglepő módon azt mondta,

hogy bölcsen döntenek, akik támogatják az eredeti előterjesztést,

minden kormánypárti városatya abból a kormánypárti sajtóban kiadott jelmondattal indított, miszerint örülnek, hogy a főváros támogatja a stadion megépítését.

Karácsony Gergely a vita megnyitásakor úgy fogalmazott: a kormányhatározat jó irány, de nem elég, hiszen a városvezetés a kerületi javaslatokon túl is megfogalmazott feltételeket. A közgyűlés elé terjesztett javaslat mindenesetre hozzásegítheti Budapestet ahhoz, hogy az újabb sportberuházás ne élesen megossza a közvéleményt, hanem több ezer embert hozzon előnyös helyzetbe.

Láng Zsolt (Fidesz) ex- polgármester szerint a városvezetés számára hiúsági kérdés, hiszen az új testületek támogatták a világbajnokság megrendezését az ehhez szükséges infrastrukturális beruházások megvalósításával. Az egészségügyi fejlesztések szükségszerűségével egyet tud érteni, éppen ezért azt javasolta a közgyűlésnek, hogy a kormánytól kért 50 milliárd mellé a kerületek is tegyenek hozzá ugyanennyit és támogassák a szuperkórház megépítését. Ügyes csel, hiszen ezzel a kormány felhatalmazást kapott volna az alaphangon 150 milliárdos, városszéli intézmény létrehozására, miközben később a kerületi önkormányzatok esetleges nem teljesítésére hivatkozva bojkottálhatták volna a kormányzati 50 milliárd forint kifizetését. (A javaslatot nem fogadta el a közgyűlés.)

Borbély Lénárd csepeli polgármester szintén megköszönte, hogy Karácsony Gergely a kispesti és a kézilabdacsarnok megépítése után az atlétikai centrum megvalósítását is támogatja. Felhívta a képviselők figyelmét, hogy a csepeli és a ferencvárosi képviselők támogatták a beruházást, a kormány pedig azonnal be is fogadta a javaslatokat. Így szerinte nyugodt szívvel támogatható a kormány terve.

Soproni Tamás VI. kerületi polgármester előre figyelmeztette a kormányt: semmilyen trükközést nem fogadnak el, ha december végéig nem születik meg a főváros feltételeit teljesítő kormánydöntés, az utcán fogják megakadályozni a világbajnokság megrendezését.

László Imre, Szent Imre kórház egykori igazgatójaként, egykori sportolóként arra hívat fel a figyelmet, hogy a budai oldalon mindössze három kórház található. Ebből a Szent János Kórház jelen állapotában alkalmatlan a feladata ellátásra. Így a szuperkórház építése előtt ezt kellene fejleszteni.

Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester azt hangsúlyozta, hogy a világbajnokságot nem Csepel és nem is a Ferencváros rendezi, hanem a főváros. Márpedig a kerületi javaslatokat befogadó kormányhatározat az összbudapesti feltételek harmadát teljesítette csak. De bízik benne, hogy a közgyűlési döntés után ugyanilyen gyorsan megszületik a kimaradt feltételek teljesítéséről szóló döntés is.

Pikó András józsefvárosi polgármesternek erős kételyei voltak, lévén Gulyás Gergely miniszter azt mondta, a kormány csak kérésnek vette a fővárosi feltételeket. Aggodalmát erősíti, hogy a kormány a számára kedvezőtlen választási eredmény után büntetőtörvénykezésbe kezdett - lásd az iparűzési adó és a építésügyi jogkörök – és már fontolgatja a választási törvény barkácsolását. Pikó szerint ilyen tárgyalópartnerrel szemben komolyabb garanciákra van szükség.

Horváth Csaba szerint az egészségügynek meg kell előznie a stadionfejlesztéseket. Ő sem bízik a kormányban, így arra vonatkozóan nyújtott be módosító javaslatot, hogy a kormány február 29-ig külön soron különítse el a költségvetésben az első 10 milliárd forintot. (Ezt később visszavonta.)

Gy. Németh Erzsébet DK főpolgármester-helyettes mindenkit emlékeztetett a vizes világbajnokságra, amikor egy impozáns épület helyett egy külvárosi parkolóházat kaptunk sok milliárdért. Majd kijelentette, hogy a kormány elvitte a főváros egészségügyi intézményeit, akkor viselkedjen jó gazdaként, vagy adja vissza a forrásokkal együtt.

Karácsony Gergely a vita zárásaként kijelentette, hogy a kormány az önkormányzati választások után világossá tette, hogy a Fővárosi Közgyűlés döntését tekinti irányadónak a kérdésben és nem az érintett kerületekét. De legalább ilyen fontos kérdésnek tartotta annak tisztázását, hogy mire költjük az adófizetők pénzét. A köztársaságpárti választóik elég markáns véleményt fogalmaztak meg arról, hogy az elmúlt években túl sok pénzt költöttek élsportra és arcátlanul keveset egészségügyre és ezen változtatni kell. A városvezetésnek pedig kötelessége képviselni ezt a választói akaratot.

Némi szavazási közjáték és frakció szünet után a vitában elhangzottak ellenére valamennyi, városatya támogatta az előterjesztést.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Már látszik, mikor vezetheti be Magyarország az eurót
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 07:41
Akár 2032-ben csatlakozhat Magyarország az euróövezethez az Eurasia Group londoni elemzői szerint. A közös valuta bevezetéséig azonban jelentős költségvetési kihívásokkal kell szembenéznie az országnak: az idei hiány megközelítheti a GDP 8 százalékát, miközben az államadósság is tovább emelkedhet.
Makro / Külgazdaság Sürgős fellépést sürgetnek az energiaárak kezelésére az uniós vezetők
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 07:18
Az energiaárak mérséklése és az európai gazdaság versenyképességének javítása került a csütörtöki brüsszeli uniós csúcstalálkozó középpontjába. A tagállamok vezetői gyors intézkedéseket sürgetnek, amelyek enyhíthetik a vállalkozások és a háztartások terheit, miközben az Európai Unió gazdasági pozícióját is erősítenék a nemzetközi versenyben.
Makro / Külgazdaság Vészjósló számok jöhetnek Brüsszelből, de Magyarország állja a sarat
Csabai Károly | 2026. október 16. 05:42
Bár szeptemberben a hazai infláció ugyanúgy nőtt, mint csaknem valamennyi európai országban, az éves szintű pénzromlásunk továbbra is az egyik legalacsonyabb az öreg kontinensen és azon belül is az Európai Unióban – a legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körkép előrejelzése szerint ezt teheti közzé ma délelőtt az Európai Bizottság statisztikai hivatala, az Eurostat.
Makro / Külgazdaság Magasabb adóért magasabb nyugdíjat kér a kamara a katásoknak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:59
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a társadalmi egyeztetés keretében hivatalosan is benyújtotta a Pénzügyminisztériumnak a kata és a vagyonadó tervezetéhez kapcsolódó módosító javaslatait, miután azokat az MKIK elnöksége megtárgyalta és elfogadta. A kamara a kisadózók többletbefizetéseihez magasabb társadalombiztosítási jogosultságot, az alacsony bevételű önfoglalkoztatóknak célzott adózási lehetőséget javasol. A működő vállalkozói vagyon számára adómentességet szorgalmaz, ennek hiányában adóbeszámítást kezdeményez.
Makro / Külgazdaság Perek indulnak a ChatGPT „gazdája” ellen – az egész AI-iparág kerülhet veszélybe
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:16
Betiltatnák a saját magukat fejlesztő mesterségesintelligencia-modelleket is.
Makro / Külgazdaság A tervezettnél is 78,5 milliárddal többet zsebelt be a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:56
Annyira jó hozamot kínáltak a befektetők a tízéves papírokra, hogy több mint ötszörös mennyiségben adott el az ÁKK.
Makro / Külgazdaság Magasabb fokozatba kapcsol a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság: Varga Juditot és Navracsics Tibort is beidézik
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:46
Hat volt minisztert várnak raportra a parlamentbe.
Makro / Külgazdaság A nemzetközi piacról hoz el egy fontos embert Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:14
Megvan, ki vezeti ezután a Magyar Postát.
Makro / Külgazdaság A napi egymillió eurós bírság nem elég? Az embercsempészek miatt is elítélte az uniós bíróság Magyarországot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 11:26
Nem szabadott volna szabadon engedni őket.
Makro / Külgazdaság Valamit nagyon elszámolhattak Moszkvában – árulkodó lépés az orosz jegybanktól
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:53
Visszavonták az inflációs előrejelzést.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG