3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Parragh László és Varga Mihály együtt érveltek a kata szigorítása mellett.

Együtt tudunk élni ezzel - válaszolta egy mai tájékoztatón Parragh László munkatársunknak, aki azt kérdezte tőle, hogy hiányzik-e valami a katás módosító javaslatból - például a sávos adózás, vagyis az, hogy 6 millió forint bevétel felett emelkedjen 65 ezer forintra az adó - amire javaslatot tettek, de az végül nem került be a kormány előterjesztésébe.

 

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint volt olyan kérdés, amiben elfogadták a kormány álláspontját, például az eredeti tervekben még az szerepelt, hogy a 40 százalékos különadót már 1 millió forint bevétel felett fizetni kelljen ugyanazon megbízótól származó bevétel esetében. Ez az értékhatár végül 3 millió forint lett.

A cél ugyanis nem a kisadózó vállalkozások ellehetetlenítése - ezt már Varga Mihály mondta. A pénzügyminiszter szerint a kormány egyetért az alaphelyzet értékelésével: a katázás egy kedvező adóforma a vállalkozásoknak, de sok helyen a munkaviszony leplezésére használják, ami ellen fel kell lépni. A miniszter szerint mintegy 150 ezer katást foglalkoztattak korábban munkaviszonyban.

A kata jelenlegi szabályozása szerint az adóalanyok évi 12 millió forint bevételig havi fix 50 ezer forint (mellékállásban 25 ezer, illetve a magasabb járulékalap érdekében lehet választani 75 ezer forintot is) adó megfizetésével letudták a központi költségvetés felé a közteherviselést, e fölött pedig már belép a 40 százalékos különadó. A kamara javaslatán alapuló kormányzati tervek szerint 2021-től szigorítanak a feltételeken: az ugyanazon megbízótól származó bevétel 3 millió forint feletti részére vetnék ki a különadót (mint Parragh szavaiból kiderült, ez lehetett volna egymillió is). Nem nehéz belátni, hogy ez sok katás életét fogja megkeseríteni, hiszen emelkedni fog az adóterhük. Nem beszélve arról, hogy korlátoznák a katás jogviszonyok számát, egyre redukálva azt.

A kormány válasza erre az, hogy a katát arra találták ki, hogy a tényleges vállalkozási tevékenységet űzők - úgymond kisiparosok, szolgáltatók, mint például a fodrászok - számára nyújtson versenyképes alternatívát. Ami pedig a 40 százalékos adó belépési küszöbét illeti, Varga Mihály a mai tájékoztatón kiemelte, hogy azt nem az adózónak, hanem a megbízónak kell majd megfizetnie, szó sincs tehát arról, hogy emelkedne a katások adóterhe. (Mi tesszük hozzá, hogy a megbízók természetesen a megnövekedett terheiket nem fogják egy az egyben lenyelni, hanem legalább egy részét megpróbálják áthárítani a megbízási díj átszabásával a megbízottra.)

A módosító javaslat a parlament előtt van, de ősszel új adócsomag kerül a képviselők elé. Megkérdeztük hát a mai tájékoztatón - amit a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs (GOP) főleg adóadminisztrációs tematikájú ülése apropóján hívtak össze -, hogy figyelembe véve a visszajelzéseket (a javaslatot sem a VOSZ, sem a könyvelők, adótanácsadók szakmai szervezete nem támogatja), sor kerülhet-e a kata újraszabályozásának átgondolására az ősz folyamán.

Válaszában a miniszter megerősítette, hogy szükségesnek tartják a kata módosítását, majd elmondta, hogy valóban lesz őszi adócsomag, amelybe azonban a GOP által megfogalmazott javaslatokat építik be, valamint az uniós adóztatásnak való megfelelés miatt is lesznek indítványok a csomagban. A katáról nem tett említést.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG